Kaszap István halálának 77. évfordulója - beszámoló

2012. 12. 17. | | frissítve 2012. 12. 22.

 

adventi harmadik vasárnap után Kaszap-misén

 

A székesfehérvári Prohászka templomban - a kedvezőtlen időjárás és a közelgő karácsonyi ünnep ellenére is - sokan érkeztek hívek a fehérvári plébániákról, az egyházmegye területéről, Budapestről és más városokból, hogy tiszteletüket fejezzék ki Kaszap István iránt halálának évfordulóján.

A templom plébánosa, Tóth Tamás atya köszöntőjében hangsúlyozta: alig egy héttel karácsony előtt gondoljunk arra, hogy Isten vár ránk, meghív magához minket, hogy találkozzunk Vele. A 77 éve elhunyt Kaszap Istvánról elmondta, Ő már a Mennyei Atya terített asztalánál ül, ott találkozik vele. A plébános a szentmise elején arra kérte a megyés püspököt, mint az Atya, hívja meg a megjelent híveket az Eucharisztia asztalához, hogy Krisztussal találkozzanak.

Évről-évre felkerekednek zarándokok nem törődve a karácsony adta sürgős feladatokkal, hogy Kaszap István ünnepét e falak között tiszteljék, ahol maradványai nyugszanak - emelte ki beszédében Spányi Antal püspök. A szeretetnek és a bizalomnak csodája, hogy ennyi évtizeden át megmaradt a kötődés az Ő személyéhez. Amikor halálának évfordulóján összejövünk, mindig adventet ünnepeljük, azt az időszakot, amikor Isten keresi az embert, és az ember keresi az Istent. Igaz ennek a keresésnek nincs időkorlátja, mégis a liturgikus évben ez az időszak az, amikor mélyebben át akarjuk élni az Istennel való találkozást, amikor számba kell vennünk, hányféle módon akarta már Isten megérinteni szívünket, lelkünket – mondta a püspök.

Az eszményeitől megfosztott, erkölcseiben megtépázott emberhez Isten sokszor, sokféleképpen szólt a történelem során. Ma talán a családban, egy rokoni példán, vagy éppen egy szeretve szolgáló papnak a tanúságtétele által szólal meg. Kaszap István olyan hitvalló volt, akiben Isten otthonra talált, a Mindenhatóval járta élete útját. Amikor testileg, lelkileg gyötrődött és megérezte a halál közeledtét, azt nem kudarcként élte meg, hanem beteljesülésként. Megérezte Istennek közelségét, akinek készséggel adta oda magát teljesen, mindenestől – emlékezett a hitvallóra a megyés püspök.

A szentmise végén a résztvevők a püspök és a papság vezetésével Kaszap István sírjához vonultak, hogy imádkozzanak közbenjárásáért és mielőbbi boldoggá avatásáért. Székesfehérvár díszpolgáráról való megemlékezésen a város vezetői közül is többen részt vettek.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk