Megemlékezés az ’56-os áldozatokról - beszámoló

2014. 10. 22. | | frissítve 2014. 10. 23.

 

 

„Az emlékezet nem tűri a hazugságot” - Ökumenikus megemlékezés Székesfehérváron

Imádságos megemlékezésre hívta Székesfehérváron Spányi Antal megyés püspök az egyházak képviselőit, a városi és megyei vezetőket, hogy együtt fejezzék ki tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és mártírjai előtt.

Az ünnep szónoka Dr. Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója volt. Beszédében felelevenítette Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke, kétszeri elhantolásának történetét, amelynek célja volt, hogy minden létező nyomot eltöröljenek róla. Azt akarták, hogy soha senki se találja meg Őt, emlékét ne őrizze az utókor. Az emberek az éj leple alatt mégis virágot vittek arra a helyre, ahol eltemették. „1956 az eltörölhetetlen szabadságvágy üzenete mellett az igazság üzenetét hordozza, az emberek emlékezetében ugyanis az marad meg, ami igaz, nem a hazugság.” - hangzott el a szónoki beszédben. „Nem véletlen, hogy a valóság elferdítése, meghamisítása, elhallgatása ellenére is az igazság kitörölhetetlenül megmaradt az emberekben.”

Az imádságot Spányi Antal megyés püspök vezette, aki könyörgést mondott azokért, akik életüket adták hazánk szabadságáért, hogy „kapjanak megnyugvást, az örök békesség honában.” A főpásztor azért is fohászkodott, hogy az utódok a megvédett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressék, Krisztus tanítása és törvényei szerint éljenek Isten dicsőségére, embertársaik javára.

Ujvári Sándor református lelkész hálát adott Istennek, hogy életünk, a nemzet sorsa nemcsak békeidőben, hanem az embert próbáló időkben is az Ő kezében van. Hálát adott 56’ áldozataiért, akik nem veszítették el hitüket, reményüket. Fehér Károly ny. evangélikus esperes Szent Ferenc békéért mondott imáját olvasta fel, imádkozott azokért, akik miatt most szabadságban, az emberi méltóságot megélhetjük. Révész Lajos baptista lelkész megköszönte a szabadságot, amelyet Istentől kaptunk és könyörgött azokért, akik továbbviszik azt az eljövendő nemzedékeknek, hogy Krisztus szabadságában éljenek.

Az ünnepség végén koszorút helyeztek el a fehérvári áldozatok neveit bemutató tábla előtt, az egyházak vezetői, majd a közéleti vezetők: Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Tiszteletét fejezte ki Petrin László a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, a város intézményeinek vezetői, és számos emlékező, akik részt vettek a megemlékezésen.

Az imádságot bensőségessé tette Peretsényi Dániel szavalata, Márai: Mennyből az angyal című versével, valamint Pásztor Katalin és Fersch Renáta fuvoladuója.

A kedvezőtlen időjárás ellenére a Bazilika altemplomában megtartott ünnepségre sokan érkeztek az egyházközségekből, gyülekezetekből, hogy méltón emlékezzenek az 56-os eseményekre, a szabadságért áldozatot vállaló elődökre.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk