Megnyílt a 20. Betlehemi szép csillag kiállítás - beszámoló

2022. 11. 26. | | 2022. 11. 29.

 

 

 

20 éve indult el a székesfehérvári Betlehemi Szép Csillag pályázat – December 22-ig látogatható a betlehemes kiállítás a székesfehérvári Szent Korona Galériában

2022.11.26. – Huszadik alkalommal hirdette meg az adventi készülődés jegyében a Betlehemi Szép Csillag pályázatot a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A legszebb pályamunkákból és a kézművesek alkotásaiból idén is kiállítás nyílt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A kiállítás megnyitóján Spányi Antal püspök köszöntötte a megjelenteket. A tárlatot a betlehemi pályázat megálmodói: Radetzky Jenőné és Varga Magdolna kézművesek nyitották meg, amelyet a Zentai Úti Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora kísért.

A megyés püspök köszönetet mondott azoknak a kézműveseknek, akik munkájukkal, alkotásaikkal segítik, hogy az adventi időszakban a felkészülés minél szebb és gazdagabb legyen. „Azok a kézművesek, akik elhozták ide alkotásaikat, – immár 20. alkalommal, – azok egészen biztos, hogy amíg dolgoztak, terveztek és alkottak addig a lelkükben az Úr Jézussal találkoztak. Lelkükben azt élték meg, amit Jézus hozott nekünk, amit Jézus adott nekünk, ami számunkra a béke, az öröm és a szeretet. Szívből kívánom, hogy öröm maradjon az alkotók szívében, de öröm és békesség áradjon a mi szívünkben is, és töltse el az egész világot!" – mondta el köszöntőjében a főpásztor.

A tárlatot a betlehemes pályázat megálmodói, Radetzky Jenőné és Varga Magdolna kézművesek közösen nyitották meg. Két évtizeddel ezelőtt ők voltak a Betlehemi Szép Csillag pályázat kiállítás ötletgazdái és kezdeményezői. Megnyitó beszédükben a kezdetekre emlékeztek vissza. „A 90-es években boldogan éltük meg, hogy nem kellett már titkolni karácsony igazi tartalmát. Lehetett az ünnepre készülni, és lehetett ünnepelni. Sőt, már 1980-as dátummal is őrzünk egy szerény kiadványt, amely Karácsonyi készülődés címmel arra biztatott, hogy a könyv útmutatásai alapján magunk készítsünk ajándékot, díszeket, Betlehemeket az ünnepre. … Elindítottuk az évi négy adventi kézművesfoglalkozást is saját készítésű karácsonyi kellékek készítésével. Innen egy ugrás volt, hogy a budapesti betlehemes kiállítás mintájára elinduljon a székesfehérvári Betlehemi Szép Csillag pályázat is.”

A kiállítást támogató Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Díját idén Mitrovicsné Dvorszky Eszter képzőművész nyerte el, három betlehemes textilmunkájáért. A díjakat és az okleveleket Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete elnöke adta át. Elmondta: idén is természetes anyagokból, kizárólag kézműves kivitelezéssel készült alkotásokkal nevezhettek a hivatásos, illetve amatőr kézművesek vagy csoportok. 28 gyermek és 25 felnőtt alkotás érkezett a Fehérvári Kézművesek Egyesületének idei pályázati felhívására. Építőkockákból, kövekből, parafa dugóból, de még taplógombából is készült betlehem.

A Betlehemi Szép Csillag kiállítás december 22-ig látogatható, hétfőtől szombatig: 13–18 óráig, vasárnap 15–18 óráig, a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában.

 

Berta Kata
Fényképeket készítette Kiss László
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk