Nyílt nap a székesegyházban
2021.09.18. - Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén rendezik meg a Kulturális Örökség Napjai programsorozatot. Az épített örökség ünnepén ingyenes épületlátogatásokkal, vezetésekkel, körsétákkal várták a kíváncsiakat olyan létesítményekben, melyek máskor részben vagy egészen zárva tartanak a látogatók előtt.
A Székesfehérvári Egyházmegye a felújítás alatt álló Szent István-székesegyház megnyitásával kapcsolódott a KÖN-höz. A program legfőbb érdekességeként ez volt az utolsó alkalom arra, hogy a nagyközönség láthassa a felállványozott templomot, az állványokról pedig a jelentős mennyiségben helyreállított freskókat, ugyanis hamarosan elbontják a szerkezetet. Ezen kívül a résztvevők előadásokat hallhattak a templom és a város középkori történetéről, a közelmúltban végzett ásatások eredményeiről és a felújítási-restaurálási projektről. A munkálatok ütemezetten haladnak, tervek szerint jövő nyárra visszaadják a híveknek a templomot, ahol újra lehet majd liturgiákat tartani.
Bácskai Gergely
Videó: Megyeri Zoltán és Somogyi Tamás
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk