Főoldal > Híreink > Prohászka Ottokár emlékmise halálának 98. évfordulója alkalmából

Prohászka Ottokár emlékmise halálának 98. évfordulója alkalmából - beszámoló

2025. 04. 05. |

| 2025. 04. 06.

98 éve halt meg Prohászka Ottokár püspök – konferenciával és szentmisével emlékeztek meg Magyarország Apostoláról és Tanítójáról

2025.04.05. – Prohászka Ottokár, Fehérvár 15. püspöke, a XX. század fordulóján a magyar kereszténység meghatározó személyisége halálának 98. évfordulóján a Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Papnevelő Intézet a szeminárium dísztermében tudományos konferenciával emlékezett meg Magyarország Apostola és Tanítója szellemi-lelki örökségéről. Az Egyetemi templomban Spányi Antal püspök Martos Levente Balázs püspökkel mutatott be szentmisét, majd a szeminárium udvarán közös imádsággal és koszorúzással tisztelegtek a nagy püspök bronzszobra előtt.

A konferencia kezdetén Martos Levente Balázs püspök, a Központi Szeminárium rektora köszöntötte a kutatókat és a Prohászka-tisztelőket. Úgy fogalmazott: elgondolkodtató, hogy az életnek milyen sokféle vonása, az emberi tapasztalatnak milyen sokféle rétege egyesült egy-egy kiemelkedő egyéniségben. Nem lehet őket egyetlen horizontba redukálni, mert az életnek különböző szálai egyesülnek bennük. Tanítanak nemcsak fiatalokat, de időseket is; nemcsak közelieket, de távoliakat is. „Prohászka püspök életében is ez a sokrétűség és gazdagság nagyon jól megmutatkozik. A mai konferencián ebből a gazdagságból kapunk ízelítőt” – zárta köszöntőjét.

Az impozáns díszteremben a konferencia levezető elnöke, Mózessy Gergely a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója is örömmel jelentette be, hogy idén közvetlen munkatársai mutatják be kutatásaikat, ami jelzi, hogy az intézmény szellemi műhellyé érett.

A tudományos emlékkonferencián Varga Mátyás levéltáros „A hangulat olyan volt, hogy Vitam et sanguinem” címmel az egyházközségek megalakulásának történetét tárta fel a Tanácsköztársaság alatt és után a Székesfehérvári Egyházmegyében. Előadásban Prohászka Ottokár egyházközség-szerveződést támogató és szorgalmazó tevékenységét mutatta be a püspök 1919 áprilisában és augusztusában kiadott körlevelei alapján. Kitért a megyéspüspök szerepére az összfehérvári egységes egyházközség létrejöttében. Az egyházközségi szervezetek születése egyfelől demokratizálta az egyházi életet, másfelől az önfenntartásra való berendezkedését is lehetővé tették a Tanácsköztársaság idején. „A Székesfehérvári Egyházmegye plébániáin megalakuló egyházközségek, mint önrendelkezéssel bíró hivatali egységek kialakulásának fontos szerepe volt a keresztény hitélet megőrzésében és erősítésében a 20. század folyamán, valamint nagyban hozzájárultak a mai egyházigazgatási rendszer kialakításához. A tanácsköztársaság idején a fentieken túl egyenesen létkérdéssé vált az autonóm egyházszerveződés, ugyanis az egyház és állam szétválasztása mindennemű anyagi támogatás megvonását is jelentette, valamint a megváltozott tulajdonviszonyok miatt a kegyurak pedig képtelenné váltak a plébániák fenntartására” – összegezte gondolatait.

Muskovics Andrea történész, néprajzos az emlékkonferencián Prohászka Ottokár nemzetiségekkel való kapcsolatában a tót közösségek egyházi nyelvhasználatának lehetőségét helyezte előadásának fókuszába. Azt vizsgálata, mennyiben állt módjában a püspököknek a XX. század első felében tótul beszélő plébánosokat helyezni az egyes közösségekbe, milyen problémákat okozhatott a nemzetiségi nyelvhasználat és milyen módon gondolkodott a főpásztor ezek megoldásáról. Állami szinten a közigazgatásban és az iskolai nyelvhasználatban születtek korlátozó rendelkezések. „A nemzetiségek terén az egyház sem lehetett közömbös, hiszen több magyarországi egyházmegye is soknemzetiségű terület volt. A nemzetiségi nyelvet beszélő hívők ragaszkodtak nyelvükhöz, az egyháznak pedig biztosítani kellett a békés kereteket, hogy megőrizzék a nyugalmat, és hogy híveiket ne veszítsék el” – emelte ki az előadó. Muskovics Andrea izgalmas dokumentumokra talált, amelyek szemléletesen mutatták be, ezeket a közösségi hitéletet meghatározó problémákat. „A kutatások eddigi eredményei egyértelműen azt támasztják alá, hogy bár Prohászka Ottokár is több beszédében hangsúlyozta a magyar nemzetállam megteremtésének szükségességét, helyi szinten azonban egyértelműen a békés, csendes, türelmes magyarosítás útjának híve volt. Az elsődleges cél az egyházközségek és a hívek békéjének a megőrzése volt. Így igyekeztek figyelembe venni a helyi igényeket a nyelvhasználat terén” – akár a forrásokban általában helyi intelligenciának nevezett politikai vezetőréteg ellenében is.

Mózessy Gergely püspöki levéltáros, a tőle megszokott alapossággal végzett, aktualitásokat is felmutató kutatásában bemutatta, hogyan viszonyult Prohászka a szentévekhez, amelyekkel életében, papi és püspöki szolgálata alatt is találkozhatott. Az elsővel 1875-ben római tanulmányai megkezdésekor találkozott, de eseményeit a Collegium Germanicum-Hungaricum zárt falai megszűrték a növendékek előtt. A két másik szentév azonban írásaiban is megjelent. Schütz Antal az életműsorozatban közölt két ilyen szöveget: az 1900. évihez teológiai tanárként a Katholikus Szemle; az 1925. évihez már közismert püspökként a Magyar Kultúra hasábjain írt beharangozókat. „E cikkektől nem gyakorlati útmutatást kell várnunk” – hangsúlyozta az előadó. Prohászka az 1893-ben megjelent A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat című kötet szerzőjeként a penitenciatartás és búcsú kérdéskörében szakértőnek számított. A jubileumot ugyan nem tekintette azonosíthatónak teljes búcsú engedélyezésével, hanem annál mélyebb jelentéstartalmat látott benne. Többnyire a keresztény bűnbánat-gyakorlatok történelmi sorába állítva szólt a szentévekről. Mózessy Gergely felhívta a figyelmet Schütz Antal által mellőzött Prohászka-szövegekre is: az egyik a Katholikus Népszövetség 1925. évi naptárában jelent meg még 1924 őszén; a másik Az engesztelődés világünnepéről címmel jelent meg egy emlékkönyvben 1926-ban. Felhívta a figyelmet egy, csak e mellőzött szövegekben felbukkanó gondolatmenetre is.

A levéltáros bemutatta, hogy a magyar katolicizmus 1900-ban nemcsak Rómára figyelt, hanem önmagára is: saját 900 éves fennállását ünnepelte. „Spirituálisként tartott kispapjai számára egy újévi beszédet. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzet történetének csúcspontjain és árnyoldalain egyaránt rá lehet találni a Gondviselésre. Találunk ebben a beszédben egy rendkívül tömör, jól megjegyezhető, erőteljes megfogalmazást: „minden, ami szent, nemzeti lett; s minden, ami nemzeti, szent lett”. – Ez esszenciája annak, amit a kereszténység kultúraformáló képességéről később sokszor és következetesen hirdetett. Kevéssel később megjelent egy sajátos munka Prohászka tollából a Szent István Társulatnál a kissé bonyolult Gondolatok a századvégi hódolatnak és a magyar katholiczizmus 900. jubileumának ünnepére címmel. Ez egy retorikai segédanyag volt. Nagyobb lélegzetű tanulmányt is írt 1900 szeptemberében A magyar katholikus egyház kilencszázados jubileumának Janus-arca címmel. „A római istenség, Janus azért kétarcú, mert egyszerre tekint a múltba és a jövőbe; Prohászka célja az volt, hogy a múltra visszatekintve a jövő magyar katolicizmusának adjon programot. Nemzetkarakterológiai fejtegetésbe kezdett: három jelenséget emelt ki, amely ellen való tevőleges fellépést az egyház nagy feladatának tekintett. Ezek: a szellemi tunyaság; a fölburjánzott élvezetvágy – melyet az élet materializmusának is nevezett, és melynek kapcsán a dzsentri-mentalistást is ostorozta –; valamint a nép képzetlensége” – mondta. Prohászka itt is felhívta a figyelmet arra, hogy az egyháznak le kell lépni a közjog magaslatairól, a nép közé kell állnia. A szegényeknek éreznie kell az egyház szeretetét. A főváros pasztorálásának kiemelt szükségességét is hangsúlyozta. Az eladásban az is elhangzott, hogy Prohászka az 1925-ös szentévi zarándoklaton nagy valószínűséggel betegsége miatt nem vehetett részt, 1926. évi egyházmegyei körlevelei pedig arról tanúskodnak, hogy a szentév hatásait nagyra értékelte.

A konferencia összegzéseként Mózessy Gergely hangsúlyozta: mindhárom előadás közelebb vitt bennünket Prohászka egyházképéhez. Korának problémái a hívek aktivitása, ennek intézményi keretei terén nagyon is hasonlóak voltak ahhoz, amivel korunk egyháza szembesül, és amelyeket jelenleg a szinodalitás útján szeretne a Szentatya megoldani. Az igazgató szerint a 100-125 évvel ezelőtti vélemények ma is iránymutatóak lehetnek az egyház belső életének alakításában.

A konferencia után az Egyetemi templomban, ahol a nagy szónok és lelkivezető az utolsó szentbeszédét mondta el koncelebrált szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök Martos Levente Balázs püspökkel, a megjelent papsággal, a papnövendékek asszisztálásával. Martos Levente Balázs köszöntőjében méltatta, hogy Spányi Antal püspök több mint két évtizede komoly szószólója és képviselője Prohászka Ottokár tiszteletének, az Őrá való emlékezésnek. „Prohászka Ottokár püspökre sokféleképpen emlékezhetünk, a nemzet tantóját tisztelik és látják benne sokan. Szívesen említem meg, hogy számomra nagyon fontos tevékenysége volt, hogy spirituálisként, lelkivezetőként működött az esztergomi szemináriumban. Adja az Úr, hogy mindannyiunk szívében magot vessen az Ő hite és Istennek szentelt élete. A mai megemlékezésünk járuljon hozzá egy olyan megújuláshoz, amelynek a szíve, a Jézusba vetet hitben gyökerezik. Hogy megtaláljuk azokat a konkrét lépéseket, amelyre a hívő embernek és minden embernek szüksége van.”

Spányi Antal püspök köszöntötte a zarándokokat, a Szociális Missziótársulat nővéreit, a Prohászka Imaszövetség, a budapesti és a fehérvári Prohászka Kör megjelent tagjait. Méltatta püspökelődjét, akinek személyisége és egész életműve olyan gazdag forrás, amelyből a mai napig is meríthetünk. A főpásztor az evangélium szavait idézve Jézus ítélkezésmentes, irgalmas szeretetéről beszélt, amely megszünteti bennünk a félelmet Istennel szemben. „János első levelében írja, hogy a szeretetben nincs félelem. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket. Ha félünk nincs bennünk szeretet. Ha szeretet van bennünk, akkor hiába van okunk a félelemre, az Isten szeretete mindennél nagyobb, és legyőz mindent. A félelem nélküli élet titka Jézus szeretete, amely előbb volt, mint a miénk és mi válaszolunk erre a szeretetre igaz hittel, egész szívünkből, minden erőnkből. Ennek a félelem nélküli szeretetnek a másik titka, az Istennek odaadott élet, amelyet a hit vezérel, formál, lefoglal és megőriz. Ilyen volt Prohászka Ottokár püspök élete is, aki példájával ma is erőt ad, hogy hűek maradjunk meghívásunkhoz és szolgáljuk embertestvéreinket. Kérjük Őt, hogy megkapjuk a kegyelmet a félelem nélküli, szeretetben megélt életre.”

Prohászka püspök szellemi hagyatékának elevenségét jelzi, hogy évről-évre sokan érkeznek a konferenciára és töltik meg az Egyetemi templom sorait, hogy emlékezzenek a nagyformátumú püspökre. A szentmise után a hagyományokhoz híven a szeminárium udvarán Spányi Antal püspök vezetésével együtt imádkoztak a hívek Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért. Kérték a püspököt, aki egész életében szenvedélyesen fáradozott az egyház megújításán és megerősödésén, hogy tegye tovább is ezt az Égben. Végezetül a tisztelet jeleként koszorúkat helyeztek el bronzszobránál.