2023.06.16. - A tanév végéhez közeledve országszerte számos helyen kezdődnek meg a Karitász táborok, melyekben a nyár folyamán több mint 4000 gyermek nyaralhat majd kortársaival, vagy szüleivel. A Karitász táborok közt bentlakásos, napközis, tematikus, illetve kézműves tábor egyaránt található, amelyek helyszíne balatoni üdülők, plébániák, vagy egyéb közösségi szállások. A gyermekeknek az egyhetes táborok ingyenesek. A Karitász önkéntesek minden táborban színes programot állítanak össze kirándulással, kézműves foglalkozással, játékos vetélkedőkkel, és ahol lehet strandolással.
A Katolikus Karitász országos központja Balatonakalin üzemeltet tábort, az ország különböző pontjairól érkező rászoruló gyermekek számára. 2023. június 16-án, pénteken ünnepélyesen megáldotta és megnyitotta tábort Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Katolikus Karitász elnöke. Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója az ünnepélyes megnyitón köszöntötte a résztvevő gyermekeket, majd elmondta: „A Karitász táboraiba a plébániai önkéntesek által ismert nehéz helyzetben – sokszor mélyszegénységben – élő családok gyermekei, valamint fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok vehetnek részt. Sokuk számára ez az egyetlen nyaralási lehetőség. Az egyházmegyei karitász központok, plébániai karitász csoportok, valamint a Felzárkózó települések program munkatársai szervezésében idén országszerte több, mint 4000 gyerek nyári programját teszi gazdagabbá a Katolikus Karitász.”
Az eseményen részt vett Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Klaus Höhn, a Katolikus Karitász németországi jószolgálati nagykövete is. A megnyitó különleges héten volt, hiszen ebben a turnusban délvidéki rászoruló gyermekek mellett kárpátaljai gyermekek is részt vettek. A táborozó gyerekek dallal és prózával is készültek az ünnepségre.
A Katolikus Karitász örömmel fogadja, ha valaki támogatni kívánja a táborok megvalósulását. A 1356-os adományvonal hívásával hívásonként 500 Ft-tal lehet hozzájárulni a szervezés költségeihez, valamint a karitasz.hu oldalon online adományozási módra is lehetőség van.
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
Katolikus Karitász
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk