Képtár

2018.01.23. |
2018.01.23. - A Székesfehérváron meghirdetett 2018-as ökumenikus imahét harmadik estéjén ismét a baptista imaházban gyűltek össze a Krisztus-hívők. Igehirdetést tartotta Berze János református lelkész.
2018.01.22. |
2018.01.22. - Az ökumenikus imahét második napján a baptista imaházban gyűltek össze a város keresztény felekezeteinek hívei közös istentiszteletre, hogy együtt imádkozzanak Istenhez. Tóth Tamás katolikus esperes, plébános tanítása hangzott el.
2018.01.21. |
2018.01.21. - A 2018-as székesfehérvári ökumenikus imahét nyitóalkalmán a Széchenyi úti református templomban gyűltek össze a város felekezeteinek hívei, hogy együtt imádkozva erősítsék a Krisztus-hívők egységét, közösen tegyenek tanúságot Isten erejéről.
2018.01.21. |
2018. január 21. – Vasárnap délelőtt koncelebrációs püspöki emlékmisét tartottak Shvoy Lajos, a megingathatatlan főpásztor halálának 50. évfordulóján a székesegyházban. Két nappal korábban emlékkonferenciával emlékeztek.
2018.01.20. |
2018.01.20. - Szent Sebestyén napján, a hagyományoknak megfelelően a pestisjárványtól való megszabadulás emlékére püspöki szentmisével ünnepeltek a székesfehérvári hívek a Felsővárosi templomban.
2018.01.19. |
2018. január 19. - Shvoy Lajos mintegy fél évszadon állt a Székesfehérvári Egyházmegye élén, 1927 és 1968 között. A „nagy idők” püspöke életének különböző periódusait többször, több szempontból feldolgozták, vizsgálták meg történészek.
2018.01.18. |
2018.01.18. – Meghitt ünnepséggel és szentmisével adtak hálát ez elmúlt negyedévszázadért a tatabányai katolikus iskolások névadójuk, Árpád-házi Szent Margit ünnepén.
2018.01.15. |
2018.01.15. - Szeretett szolgálati helyén, a székesfehérvári székesegyházban emlékeztek meg paptársai, egykori hívei, és munkatársai a közelmúltban elhunyt Dr. Szilárdfy Zoltán művészettörténészről, áldozópapról.
2018.01.12. |
2018.01.12. - Pákozd, Mészeg-hegyen, a Don-kanyar Emlékkápolnánál, ökumenikus rendezvény keretében emlékeztek meg a történelmi egyházak helyi vezetői, köztük Spányi Antal megyés püspök, a hősi halált halt katonákra, az Urivi áttörés 75. évfordulóján.
2018.01.08. |
2018.10.08. - Az Alba Caritas Hungarica Alapítvány fenntartásában működő RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia munkatársai Leányváron, a Hivatásőrző Ház vendégei voltak. A Házat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította és működteti 2014 óta.
2018.01.04. |
2018. január 4. - A 2020-as Eucharisztikus Nemzetközi Kongresszusra készülve folytatódnak az engesztelő imaórák Spányi Antal megyés püspök vezetésével Székesfehérváron.
2018.01.01. |
2018.01.01. - Az újév első napján, a Székesegyházban Spányi Antal megyés püspök tartott szentmisét Szűz Mária Isten Anyja ünnepén.
2017.12.24. |
2017. december 24-én délelőtt Spányi Antal megyéspüspök az idős atyákkal együtt ünnepelte karácsony ünnepét, másnap pedig fogadta az egyházmegye papnövendékeit.
2017.12.22. |
2017.12.22. - A hagyományokhoz híven Ocskay Gábor vezetésével, a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong csapata karácsonyi gyűjtést szervezett a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Polgárdi-Tekerespusztán élő lakóinak. A sportolókat elkísérte Spányi Antal is.
2017.12.22. |
2017.12.22. - A végéhez érkeztek a Székesfehérvári Püspökség adventi programjai. Idén 12. alkalommal nyitotta meg Spányi Antal püspök a Palota kapuit, hogy a város polgárai együtt készülhessenek karácsony szent ünnepére.
2017.12.19. |
2017. december 19. - Spányi Antal megyés püspök a város papságával tartott koncelebrációs gyászmisét Lauber Benedek atya lelki üdvéért. Az elhunyt plébános végakarata szerint a temetési szertartást Dr. Pápai Lajos ny. győri megyéspüspök végzi.
2017.12.18. |
2017.12.18. - A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola diákjai minden évben közösen gyújtják meg bensőséges ünnep keretében az iskola adventi koszorújának gyertyáit. Az intézmény életében az adventi készület ideje fontos időszak.
2017.12.17. |
2017.12.17. - Spányi Antal ünnepi szentmise keretében emlékezett meg az életszentség hírében, fiatalon elhunyt Kaszap István halálának 82. évfordulójáról. A főpásztor a hitvalló kispapot, mint a szenvedélyes istenszeretet példaképét állította a zarándokok elé.
2017.12.16. |
2017.12.16. - A hitre nevelés nehézségei és örömei, a hitéleti programok előkészületi munkáinak jelentősége, a plébánosok és a laikusok egységben végzett szolgálatának fontossága, a 2018-as egyházmegyés események,és a NEK voltak a témák a hitoktatói napon.
2017.12.16. |
2017.12.16. – Az adventi várakozás időszakának utolsó előtti ünnepi gyertyagyújtásán ismét zsúfolásig megtelt a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara.
2017.12.16. |
2017. december 2., 9., 16. - Az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét a ciszterci templomban, három szombaton át megnyitottuk a templom kapuját a hozzánk látogató testvérek előtt.
2017.12.12. |
2017.12.12. – Karácsonyfával lepte meg Spányi Antal megyés püspök és Smohay András múzeumigazgató a Szent Kristóf Ház, Fogyatékkal Élők Lakóotthonának gondozottjait.
2017.12.11. |
2017.12.11. - Koszorúzási ünnepséget szervezett a Fehérvári Huszárok Egyesülete a limanowai csata 103. évfordulója emlékére.
2017.12.09. |
2017. december 9-én, szombaton a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara ismét jótékonysági és kézműves vásárral várta a betérőket a Püspöki Palota kertjébe.
A második adventi gyertya lángja elcsendesedésre hív bennünket.
2017.12.08. |
2017. december 8-án Adonyban a Spányi Antal atya által tartott szentmisében az adonyi Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai Szerzetesrend nővérei megújították szerzetesi fogadalmaikat, és hálát adtak az adonyi letelepedésük óta eltelt húsz év kegyelmeiért.
2017.12.08. |
2017.12.09. - Tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Székesfehérvári Református Egyházközség szervezésében a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és sokak támogatásával az Adventi jótékonysági est.
2017.12.08. |
2017.12.08. - A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda inden tanévben lehetőséget biztosít növendékeik szüleinek arra, hogy kérjék gyermekük számára a keresztség szentségének kiszolgáltatását.
2017.12.07. |
2017. december 7. - A Szent Imre (Barátok) templomában lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe.
2017.12.03. |
2017.12.03. - „Az alsószentiváni fatimai kegyhely oltárát képező kőtömb, amely a szovjet hatalom dicsőségét hirdető hősi emlékmű alapja volt, mostantól jelképezze, hogy az emberiség történelme Isten kezében van, a végső győzelem az Övé.
2017.12.03. |
2017. december 3. - Az idei esztendőben is a hagyományoknak megfelelően a Székesegyházban rendezték meg a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és a Székesfehérvári Egyházmegye közös adventi hangversenyét.

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk