Képtár
2017.10.10. |
2017.10.10. - Kedden délután a Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozat keretében, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban Prohászka Ottokár 159. születésnapján, a felújított Prohászka - Püspök az emberért című kiállítás megnyitására került sor.
2017.10.08. |
2017. október 8-án, vasárnap, Magyarok Nagyasszonya ünnepén, délelőtt püspöki szentmisével emlékeztek meg a bodajki kegytemplom felszentelésének 275. évfordulójáról.
2017.10.07. |
2017. október 7. - 2017-ben 42 önkéntes részesült Caritas Hungarica Díjban, amelyet október 7-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet igazgatója.
2017.10.07. |
2017. október 7-én reggel 130-an indultak el, idén már nyolcadik alkalommal, Érd legszélső pontjáról, hogy együtt imádkozzák a rózsafüzért. Betérve a város templomaiba, hogy ott felidézzék a száz esztendővel korábban történteket.
2017.10.05. |
2017. október 5. - A bátran és felelősen megélt hitért, az összetartozásért, a keresztény egységért imádkozott Spányi Antal megyés püspök, Székesfehérvár hagyományos Eucharisztia ünnepén, a maroshegyi Szent Kristóf templomban.
2017.10.05. |
2017.10.05. – Ünnepi hálaadó szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal megyés püspök az egyházmegye fenntartásában működő, teljes energetikai korszerűsítéssel felújított, Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolát.
2017.10.05. |
2017.10.05. - A Katolikus Karitász „Betűvető” akciója keretében, a csepeli Jézus Szíve Plébánia karitászcsoportjának kezdeményezésre, a Vermes Miklós Általános Iskola tanulói kapták idén a segélyszervezet iskolakezdési támogatását.
2017.10.02. |
2017. október 2. - „Gyermekekhez lehajoltam, a szívemhez fölemeltem, szeretetre így neveltem.” E köré a gondolat köré szerveztük a Népmese napját Alsószentivánon, a Fatimai Boldogasszony Általános Iskolában 2017. október 2-án.
2017.10.01. |
2017. október 1-én Spányi Antal megyés püspök bérmált, majd megáldotta felújított közösségi házat.
2017.09.29. |
2017.09.29. - Mezőkomáromban pénteken délután áldotta meg Spányi Antal megyés püspök az újjáépült ravatalozót. Az eseményen részt vett Szeme János plébános, Köő Péter polgármester, és Varga Gábor országgyűlési képviselő.
2017.09.29. |
2017. szeptember 29-30.
A keresztény szentek életpéldájáról, tanúságtételük követéséről szólt a Székesfehérvári Egyházmegye idei gyalogos ifjúsági zarándoklata, Mórról Bodajkra.
2017.09.24. |
2017. szeptember 24. - Imádkoztunk, hogy lelki és testi rabságainkból Krisztus által felszabaduljunk az istengyermeki szabadságra.
2017.09.23. |
2017. szeptember 23. - A két évvel ezelőtti szép sikerű Szent Erzsébet kiállítása után Dr. Varsányi Katalin most egy másik Árpád-házi szent életébe engedett bepillantást.
2017.09.22. |
2017. szeptember 22. - Gellért püspök ereklyéjének jelenlétében püspöki szentmisével, majd az azt követő konferenciával köszöntötték a székesfehérvári egyházmegye fenntartásában vagy a területén működő katolikus iskolák pedagógusait.
2017.09.17. |
2017. szeptember 17. - Felavatták és megszentelték a hetven évvel ezelőtt született boldog Jerzy Popiełuszko vértanúpap emlékművét, melyet Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelt meg.
2017.09.16. |
2017. szeptember 20. - A 7. kortárs képzőművészettel foglalkozó rendezvényen Földi Péter Kossuth díjas festőművész munkáival találkozhatott a közönség.
2017.09.15. |
2017. szeptember 15-e reggelén izgalommal és nagy várakozással ébredtünk fel - 18 hittanos és a hitoktatók -, hiszen tudtuk, hogy egy szép nap vár ránk. Az egyházmegyei hittanverseny legjobbjaiként jutalomkirándulásra mentünk Esztergomba.
2017.09.14. |
2017.09.14. - A Fatimai Boldogságos Szűz Mária első hazai kegyhelye rekonstrukciója befejezés előtti fázisába ért.
2017.09.14. |
2017.09.14. - Püspöki szentmisével ünnepelték a 230 éve felszentelt mányi katolikus templom megújulását. A renoválási munkálatok a Szent Kereszt Felmagasztalása, a templom búcsúünnepére befejeződtek.
2017.09.12. |
2017.09.12. - A hivatalos átadás után az óvódások kedves ünnepi köszöntésével vette át a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásába Spányi Antal megyés püspök a martonvásári Szent László Regionális Tagóvodát.
2017.09.10. |
2017.09.11. - A bodajki Segítő Szűz Mária kegytemplom és udvara idén is megtelt zarándokokkal a templom hagyományos búcsúnapján. A Szűzanya hívására sokan érkeztek gyalogosan, biciklivel, vagy fáradságos utazással a kétnapos ünnep nyitóimádságára.
2017.09.08. |
2017.09.08. - Meghitt ünnepség keretében vette át a Székesfehérvári Egyházmegye nevében Spányi Antal megyés püspök az alsószentiváni általános iskolát. Az intézményt a népszerű kegyhelyen, a Fatimai Boldogasszonyról nevezték el.
2017.09.07. |
2017.09.07. - Székesfehérvár katolikus hívei Spányi Antal megyés püspök vezetésével, a Krisztus Király templomban gyűltek össze, a hagyományos elsőcsütörtöki szentmisén és szentségimádáson, hogy együtt imádkozzanak.
2017.09.03. |
2017.09.03. - Spányi Antal megyés püspök Vajtán szentmisében áldotta meg a felújított Szent Mihály főangyal templomot.
2017.09.03. |
2017.09.03. - Vasárnap a vértesszőlősi Kisboldogasszony templom 225 éves évfordulója alkalmából Spányi Antal megyés mondott ünnepi szentmisét.
2017.09.01. |
2017.09.01. - Délután 16 órakor az elmúlt évekhez hasonlóan a katolikus oktatási és nevelési intézmények számára közös Veni Sancte-t tartanak Székesfehérváron a Székesegyházban.
2017.08.31. |
2017.08.31. - Megtelt a Székesegyház diákokkal, tanárokkal, óvodásokkal, óvodapedagógusokkal és szülőkkel a szentimrések Veni Sancte ünnepére, hogy közösen imádkozzanak a következő tanév sikereiért. A tanévet indító szentmisét Spányi Antal tartotta.
2017.08.24. |
2017.08.24. - Idén 13. alkalommal zarándokoltak Bodajkra a székesfehérvári egyházmegye papjai, hogy együtt imádkozzanak, közösen gondolkodjanak és keressék a lelkipásztori szolgálatnak azokat az útjait, amelyek a mai világ kihívásának választ adhatnak.
2017.08.20. |
2017.08.20. - A szentmisét a hívekkel megtelt templomban, Spányi Antal tartotta a papsággal, köszönetet mondott a város Önkormányzatának az iraki üldözött keresztények megsegítésére nyújtott támogatásáért és áldást kért a magyar családok kenyerére és életére.
2017.08.17. |
2017.08.17. - Idén 14. alkalommal adták át a Szent István Emlékérem és Díjat. Ebben az évben Dr. Benkő Ágota a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke vehette át az elismerést.