Videótár
0000.00.00. |
2015. április 15. - A Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár kiadásában, Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros szerkesztésében megjelent, a 2012 – 2015 között született Prohászka tanulmányokat összegző kötet.
0000.00.00. |
2016.02.18. - Az Irgalmasság Szent Évében a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban az Isteni erényekről hirdettek előadássorozatot, melynek második alkalmán Dr. Horváth Árpád SJ jezsuita atya.
0000.00.00. |
2016. április 2-án, az Autizmus Világnapján rendezvény lesz Székesfehérváron: "Kék lufis sétával és kiállításmegnyitóval az autistákért"
A fehérvári rendezvényekre várnak mindenkit.
0000.00.00. |
2016.11.17. - Az adventi készület jegyében ismét Újszövetség Maratont rendez a Vörösmarty Színház november 27-én vasárnap hajnali 4 órától. Advent első hétvégéjén több mint húsz órán át olvassák fel az Újszövetséget a nagyszínpadon.
0000.00.00. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2018. június 10-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig június 13-án is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
0000.00.00. |
2018.10.18. - 2005 óta egy Dél-Amerikából induló kezdeményezésre, a világ minden táján együtt imádkozza a rózsafüzért egymillió gyermek, a világ egységéért és a békéért. A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola tanulói is csatlakoztak.
0000.00.00. |
2020.02.15. – „A házasság Isten ajándéka, amelyet az Ő kegyelme kísér” – hangsúlyozta Kovács Zoltán, a székesfehérvári egyházmegye új családreferens papja, a Házasság Hete programjainak záró alkalmán.
0000.00.00. |
2020.03.02. - Idén is megrendezik a Fehérvári Versünnepet, amely mára igazi mozgalommá vált, és amely fontos bemutatkozási, fejlődési lehetőség egyben.
Jelentkezési határidő: 2020. március 2.
0000.00.00. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2020. április 12-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig április 5-én is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
0000.00.00. |
2021.12.24. – Spányi Antal székesfehérvári püspök ünnepi gondolatai karácsony igazi ajándékáról, az Isten szeretetéről szólnak, amelyet ha befogadunk, akkor boldog, békességes, derűs és kiteljesedett életet élhetünk.