Püspöki szentmise a Betegek Világnapján
2024.02.12. - Délután 17 órakor, Spányi Antal megyés püspök koncelebrált szentmisét mutat be a város papságával a Székesegyházban, amelynek keretében kiszolgáltatja a betegek kenetének szentségét. A betegek mellett megemlékeznek mindazokról az orvosokról, nővérekről, betegápolókról, akik önzetlen szolgálatukkal enyhítik a szenvedők fájdalmait.
1993-tól II. János Pál kezdeményezésére február 11-e a Betegek Világnapja annak emlékére, hogy Lourdes-ban 1858. február 11-én jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A Betegek világnapjának célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését. Ezen a napon kérjük a "Betegek gyógyítóját", hogy testi és lelki bajainkból a kegyelem kiemeljen és segítsen.
"Az Egyház soha nem tekintette tehernek a betegeket, szenvedőket, hanem - ahogy Szent Lőrinc vértanú nevezte őket - ők lelki kincsnek, az Egyház kincsei. Nem is lehet ez másként, hiszen Jézus is lehajolt a beteghez, embere lett a Beteszda fürdőnél lévő magára hagyottnak, Pál számára - és sok szent pap számára - megélt valóság a szenvedőkkel való egység: "Ki szenved, hogy ne égnék vele?" Az Egyház a betegekben Krisztusnak akar szolgálni.”
Részlet a 2010-es beszámolóból
Imádság a betegekért: 1302betegek_imaja.pdf (71 kB)
A Szentatya, Ferenc pápa üzenete a Betegek 32. Világnapjára
„Nem jó az embernek egyedül lennie”
A betegek ápolása kapcsolataik ápolásával.
2024.02.11. - Nem jó az embernek egyedül lennie” (Ter 2,18). Isten, aki szeretet, az embert kezdettől fogva közösségre teremtette azáltal, hogy létébe írta a kapcsolat dimenzióját. Így a Szentháromság képére formált életünk arra hivatott, hogy a kapcsolatok, a barátság és a kölcsönös szeretet dinamizmusában teljesedjen ki. Arra lettünk teremtve, hogy közösségben és ne egyedül legyünk. És éppen azért, mert a közösségre rendeltség ilyen mélyen bele van írva az emberi szívbe, az elhagyatottság és a magány tapasztalata megrémiszt bennünket, fájdalmasnak, sőt, embertelennek érezzük. Ez még inkább igaz az elesettség, a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság idején, például egy súlyos betegség miatt.
Az üzenet teljes szövege: a Magyar Kuríron
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk