Prohászka püspökre emlékeztek Székesfehérváron születésének 159. évfordulóján
2017.10.10. – Székesfehérvár 15. püspökére, Prohászka Ottokára emlékeztek az Egyházmegyei Múzeumban és a Prohászka emléktemplomban. A Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozat keretében, megnyílt a felújított Prohászka - Püspök az emberért című kiállítás. A megnyitó után a vasútvidéki Prohászka templomban az egyházmegye tudományos előadással, püspöki szentmisével és közös imádsággal tisztelgett Prohászka püspök előtt, születésének 159. évfordulóján.
Smohay András múzeumigazgató a megnyitón elmondta: néhány hónapra tervezték 2006-ban, a püspök beiktatásának 100. évfordulójának emlékkiállítását. Csak ezután látták, sikerült egy olyan pontra rátekinteni, ami miatt ez a tárlat népszerű lett. Volt egyfajta hiány a fehérváriakban és Prohászka tisztelőiben, hogy nincs mélyebb ismeretanyag, illetve a püspökkel kapcsolatos tárgyak a nagyközönség elé tárva. A kiállítás ezért folyamatosan működött, de megérett a helyzet arra, hogy 11 év után felújítsák. A koncepció maradt, a Püspök életútját követik végig. Az életúton belül kiválasztottak olyan csúcspontokat, fontos állomásokat, amelyek köré tárgyi anyagokat, dokumentumokat úgy tudtak csoportosítani, hogy például az alkotó főpásztort, a lelkivezetőt, a szónokot is megjelenítsék. Az egyházmegyei múzeum évek óta sok digitális technikát is alkalmaz kiállításaiban. Prohászka püspökről számos fotó van, amelyet most az új digitális technológiának köszönhetően be tudnak mutatni.
A megnyitón köszöntőt mondott Spányi Antal megyés püspök, aki püspök elődjét, mint az imádságos élet példaképét, a hitéért keményen harcoló lelkipásztort és a szegényeknek mindenét szétosztó szociális apostolt méltatta.
Az eseményen készült fényképek megtekintése > >
A tárlatot Demeter Zsófia, a megyei múzeum korábbi igazgatója nyitotta meg. Beszélt a nagyhatású papról, a hittudósról és szónokról, aki „virtuóz” módon bánt a szavakkal, a betűvel és a sajtóval, és aki szent célok érdekében a politikában is megmártózott. Mondanivalójával aktivitásra, cselekvésre serkentett, alaptételként emelve ki: „A keresztény élet, nem virágos rét, hanem építési telek.” Ottokár püspök életében, majd halála után is személye, hívei feltétlen szeretete, és széles közadakozásból épített emléktemploma, ismertté tette Székesfehérvárt.
Mózessy Gergely püspöki levéltáros, egyháztörténész szerint az egyházmegyei múzeum évek óta hordoz egy olyan vizualitást, ami előremutató. Ennek az újabb szemléletnek a technikai apparátusát kellett bevonni a Prohászka kiálltásba, így több minden került ki digitális tartalomként. Fehérvár megérdemelte, hogy a Püspökséggel szemben, egy mindenképpen vállalható és méltó kiállítás legyen Prohászka Ottokár lelki-szellemi hagyatékának bemutatására.
A kiállítás megnyitó után a vasútvidéki Prohászka templomban emlékeztek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről. Az egyházmegye által szervezett konferencián Kocsis Katalin tartott előadást a Prohászka-egyházközség kialakulásáról. Az elhangzottak szervesen illeszkedtek abba a kutatási vonulatba, amelynek utóélete évről-évre tanulmánykötetekben is megjelenik. Kocsis Katalin elmondta, a vasútvidéki egyházközség Prohászka kezdeményezésére alakult 1919-ben, a város munkás kerületében. Az akkor legdinamikusabban fejlődő területen először egy kis kápolnát alakítottak ki, majd Prohászka püspök halála után az építendő templomukat úgy akarták létrehozni, hogy a zarándokok befogadására méltó, valamint monumentális épület legyen, ahol a nagy püspököt el is lehet temetni.
Az előadás után püspöki szentmisével és közös imádsággal tisztelegtek a nagy püspök előtt. Spányi Antal püspök elődjéről elmondta, jó nekünk rátekinteni Prohászkára, aki örök példa számunkra az imádságban, aki nemcsak írásaival tanított az imádságról, hanem megélte azt. Életét kitöltötte az Isten imádása, az Ő üzenetét közvetítette mindenhol. Tudott harcolni az egyházért, amikor ellenségei le akarták járatni, hiteltelenné akarták tenni. Példát mutatott a bátor kiállásra, mert nem önmagát védte, hanem az igazságot, meggyőződését, hitét. Örök példa Prohászka, hogyan kell a másik embert szeretni, hisz szétosztotta mindenét, magának semmit sem tartott meg. A szellem és a lélek voltak kincsei, az igazi értékek számára. Küzdött azért, hogy formálja a világot és ma is szükségünk van erre a kiállásra, hogy felismerve az igazságot, Krisztus egyháza mellett döntsünk, a haza mellett, keresztény gyökereink mellett. Felelősek vagyunk azért, hogy az imádság átjárja bensőnket, életünket, formálja cselekedeteinket. Csak így tudjuk a világot megmenti a romlástól, örömhírt és szeretet vinni az embereknek. Mert ahol megjelenik Isten országa, ott öröm, béke, és szeretet él.
A szentmise végén a papság és a hívek közösen elmondták a Prohászka Imaszövetség új papi és szerzetesi hivatásokért mondott imáját. Ezután a püspök sírjához vonultak, hogy együtt kérjék Istentől Prohászka Ottokár püspök mihamarabbi boldoggáavatását.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk