A pasztorális tanács ülése a Szent István Művelődési Házban - beszámoló

2013. 11. 28. | | 2013. 11. 29.

 

 

A Pasztorális Tanács ülése 25 fő jelenlétével imádsággal kezdődött, majd Spányi Antal megyés püspök mondta el bevezető gondolatait. A Hit éve során kapott lelki ajándékokat köszönjük Istennek és mindazoknak, akik áldozatos munkája során a rendezvények létrejöhettek, a püspökség munkatársainak, a központi rendezvényekbe plébániaközösségükkel bekapcsolódó atyáknak, szervezőknek és természetesen a résztvevőknek, akik meghallották a hívást és eljöttek megerősödni hitben. Cél volt és marad a családok és az ifjúság további megerősítése, a szegények anyagi támogatása mellett a személyes odafordulás is.

Ugrits Tamás irodaigazgató felkérésére a szakreferensek is beszámoltak terveikről. Harkai Gábor atya, a családpasztorációs szakreferens beszélt a jövő évi tervekről, közben ismertette az elmúlt időszak családokat sikeresen egybefogó eseményeit is. Az ifjúsági szakpasztoráció részéről Horváth Tamás ismertette a jövő évi terveket, melyek előkészítésében, tervezésében már Szilágyi Szabolcs atya is részt vesz. Nagy Lajosné beszámolt a Karitász nagyszabású segélyakcióiról, valamint szó esett a karitász-munkatársak lelki támogatásának megszervezéséről is.

A megbeszélés végén a hozzászólások következtek, melyek során több, aktuális és megoldandó feladatról beszélgettek a Pasztorális Tanács tagjai. Eztuán Spányi Antal megköszönte a pasztorációs munkatársak munkáját, majd az ülést imádsággal zárta.

- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk