Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Maroshegy) - beszámoló

2019. 10. 03. | | 2019. 10. 04.

 

 

Közös imánk tanúságtétel és jel a világnak – Elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep Székesfehérváron

2019.10.03. – „A világ felé keresztény életünk kétségtelen jelét a hívek kitartó és közös imája, a közösség tagjait összekötő isteni jelenlét adja” – hangsúlyozta Spányi Antal megyés püspök a város elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepén. Az egyházközségekből érkező hívek nevében Lovász László Rajmund OFM kisegítő lelkész köszöntötte a főpásztort. A maroshegyi Szent Kristóf-templomban tartott szentmisén és szentórán a megyés püspök vezetésével és a város papságával együtt imádkoztak a plébániák képviselői egyházunkért, hazánkért, a családokért, a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, új papi és szerzetesi hivatásokért.

A főpásztor beszédében arra buzdított, sokak imájára van ma szükség. Az elsőcsütörtöki alkalmak a közös kiállás, az egység tanúságtétele, amely hiteles az egész város előtt és a környezetünkben is. „Nem egy keresztény „megmozdulás” csupán, amikor templomainkban összegyűlünk, hisz amikor egymásért imádkozunk Istenhez, és egymást erősítjük, az is egy tanúságtétel. Adja az Úr, hogy egyre inkább tudjunk valódi közösséggé formálódni, és tudjuk megőrizni az elsőcsütörtöki alkalmakon a város keresztényeinek egységét, úgy, ahogy egyházmegyei összejöveteleinken erősítjük az Egyház egységét.”

A főpásztor végül arról beszélt, a templomi imádságokon valóban az élő Istennel, a szentmisékben magával az Úr Jézussal találkozunk a kenyér és bor színében. „Küldetésünk, hogy közösségben tudjunk Róla tanúságot tenni. Ebben az értelemben egymásra vagyunk utalva, hogy keresztény életünk jellé válhasson a világban.”

Spányi Antal püspök imájában megemlékezett X. Pius pápa, „Mindent megújítani Krisztusban!” programjáról, amelyben a hit tisztaságának megőrzését hangsúlyozta, valamint a személyes és közösségi megújulást. Az Oltáriszentségben jelen levő Krisztust arra kérte, küldje el az Atya Szentlelkét, hogy vezesse gondolatainkat, nyissa meg szívünket és lelkünket új igazságok felfedezésére, befogadására. „A személyes találkozás meghittségében, örömében, a közösség összetartó erejében, ami Te vagy Urunk, segíts nekünk, hogy megértsük felelősségünket: Megújult módon gondoljunk közösségeinkre, és a Te Lelked vezetése által keressük az újjászületés útját és módját. Ebben a városban kell tanúságot tennünk, amihez elsősorban nekünk kell megváltoznun,k és Krisztus arcát hordozó emberekké válnunk. Segíts, hogy vállalni tudjuk keresztény feladatunkat, hogy épüljön általunk is a Te országod plébániáinkon, családunkban és kisebb és nagyobb közösségeinkben” – zárta imáját a főpásztor.

Az imaóra a közösen elmondott rózsafüzértizeddel és litániával zárult. A város következő közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepét a Szent Imre-templomban tartják, amelyre továbbra is minden hívőt várnak a közös, tanúságtevő imára.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk