Legyünk az Úr alkalmas eszközei embertestvéreink szolgálatában – Püspöki szentmise Urunk bemutatása ünnepén, a megszentelt élet napján Székesfehérváron
2025.02.02. – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, amikor arra emlékezik az egyház, hogy Mária és József negyven nappal Jézus születése után bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban, Spányi Antal püspök meghívására együtt adtak hálát hivatásukért a szerzetesek, a szerzetesnők, a plébániai lelkiségi mozgalmak és a harmadrendek képviselői, valamint a Prohászka Imaszövetség tagjai Székesfehérváron. A szentmisén velük imádkoztak a Szent Imre Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai, valamint 5. és 6. osztályos tanulói is.
A közös hálaadó ünnep elején a főpásztor megemlékezett arról, hogy a gyermek Jézust Mária és József bemutatta a templomban, és az ott jelen levő Simeon és Anna prófétaasszony tanúságot tett a gyermekben felismert Szabadítóról, a Világ Világosságáról. A püspök megáldotta a gyertyákat, amelyeket a régi hagyomány szerint ünnepélyesen körbevittek a templomban, annak jeleként, hogy Jézus a Világ Világossága lett az emberek között.
A főpásztor a Urunk bemutatásának ünnepét Szentlélek ünnepének is nevezte, hiszen Ő segítette az idős Simeont és Annát, hogy életüket az Isten szolgálatára ajánlják fel. Hűségük jutalmaként megláthatták, amit mások észre sem vettek, hogy az Isten Fia, a Megváltó jött el közéjük. Szentbeszédében azt hangsúlyozta, hogy nekünk is Isten szemével kell látnunk a világot. A megszentelt élet fontos küldetése ennek az üzenetnek átadása. „A két idős története és példája arra hív bennünket, hogy másképpen nézzük az életet, másképpen tekintsünk az egyházra és a világra, a családunkban, a környezetünkben történő dolgokra, mert nem emberi bölcsességgel, hanem a Lélek világosságával kell mindenről gondolkodnunk. … Isten nem hagy magunkra a megpróbáltatásokban sem, csak éljünk az Ő törvényei szerint, mélyedjünk el az imádságban, a felebarát szeretetében. Legyünk az Úr alkalmas eszközei embertestvéreink szolgálatában, tanúságtevő életünkkel hirdessük az Ő dicsőségét a világban.”
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk