Szent Gellért napi pedagógus konferencia - beszámoló

2008. 09. 24. |

 

Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódóan Székesfehérváron is megtartották a katolikus pedagógusok ezévi konferenciáját az egyházmegye fenntartásában és a területén működő oktatási intézmények számára.  A Szent István által Magyarországon marasztalt s Imre herceg nevelésével megbízott tudós bencés szerzetes, a keresztény hit vértanúja örök példakép a keresztény nevelés számára. Az Egyház, mint iskolafenntartó törekszik arra, hogy munkatársainak tevékenységét elismerje és jutalmazza, ezért hozta létre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a katolikus oktatási intézmények munkatársai számára a Szent Gellért díjat.

 

konferencia a Szent István Művelődési Házban

 

A pedagógus konferencia püspöki szentmisével kezdődött a Székesegyházban. Filó Kristóf budakeszi plébános, püspöki iskolabiztos szentbeszédében kifejtette: a rohanó világ nem engedi, hogy Isten szeretetének mindennapi jeleit észrevegyük. Álljunk ellen a kísértésnek és adjunk időt magunknak a szeretetben való feltöltődésre. Nagy szükség van erre a pedagógusi munkában is.

Spányi Antal megyés püspök a konferencia elején köszöntötte a közel 300 résztvevő pedagógust, a püspöki biztosokat és megköszönte áldozatos munkájukat, kitartásukat. Megköszönte azt a háttérmunkát is, amelyet az intézmények munkatársai végeznek, kiemelte az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelőség komoly szakmai hátteret, eligazítást, segítséget nyújtó fáradozását. Bevezetőjében hangsúlyozta az odaadottságot, a fáradságot nem ismerő szeretetet a tanításban. A személyes kapcsolat a gyermekekkel rengeteg törődést igényel, sok energiát emészt fel. Nagy felelősség, hogy a pedagógus ismeri a gyermek tehetségét, látja életét, kapcsolatait. A gyermeken keresztül a családra is hatnia kell, amely a mai családellenes gondolkodásban rendkívül nehéz és fontos feladat. Ebben a szeretettel végzett, embert formáló munkában a másik fontos tényező a hitelesség. Az ilyen tanárokra szívesen emlékeznek vissza diákjaik idős korukban is. A katolikus iskolák pedagógusainak tehát szembe kell menniük a mai társadalom közösségromboló tevékenységével, olyan eszményeket kell felmutatni, amelyek ellentétben állnak a médium által sugallt eszményekkel. Enélkül nincs értelme a keresztény nevelő munkának. Fontos, hogy gyengeségeink, sokféle emberi hozzáállásunk ellenére a közös célért tegyünk, a közösség érdeke kerekedjék felül az egyéni érdekeken. Beszéde végén a főpásztor azt kívánta, hogy egyházmegye iskolái olyanok legyenek, hogy a pedagógusok szeressék intézményüket, kollégáikat, a diákokat, nem utolsó sorban az Egyházat. A főpásztor bevezetője után Filó Kristóf plébános a Biblia Évéhez kapcsolódóan a Szentírás tanításáról tartott hasznos gyakorlati útmutatást a pedagógusok számára. Ezután került sor a díj és a címek átadására.

Munkatársi címet kapott Fritz János karbantartó a Székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Óvoda dolgozója, aki az intézményben szükséges szakipari munkákat, nagy hozzáértéssel, precizitással végzi, kapcsolata az iskola minden tagjával példaértékű. Főtanácsosi címet kapott Aradvári Mihályné a Tatabányán működő Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda vezetője, akinek komoly érdemei vannak abban, hogy az általa vezetett intézmény esztétikai megjelenése, pedagógiai munkája és szakmai színvonala Tatabánya városában elismertté vált.  A Szent Gellért Érdemérem arany fokozatát Száraz László plébános kapta, aki 10 éve látja el a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola püspöki biztosi teendőit is. Személyes példamutatással, nagy szeretettel és alapos felkészültséggel ad irányt az iskola egész közössége számára.

Az ünnepség végén Nagy László tatabányai plébános, püspöki biztos személyes hangú záróbeszédében az egész pedagógus közösség nevében háláját és köszönetét fejezte ki Spányi Antal megyés püspöknek, hogy a fenntartói kötelezettségeken túl, személyesen is mindent megtett, hogy az intézmények kimagaslóan jó körülmények között dolgozhassanak. Megköszönte Ugrits Tamás irodaigazgatónak, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelősége elnökének, hogy mindenkor készségesen segítette az iskolákat számos, sokszor nehéz döntéseket kívánó ügyeikben.

- BPK -
Fényképeket készítette Lakata Pál

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk