Szent István király ünnepén Székesfehérváron
Székesfehérvár, Szent István király városa, számos ünnepi eseménnyel emlékezett meg az első magyar királyról a Királyi Napok keretében. Kiemelt eseményét, az augusztus 20-i ünnepi szentmisét és kenyéráldást a Fehérvár Televízió élőben közvetítette a hívekkel megtelt Székesegyházból. A Szent István napi misét a megjelent egyházi méltóságok, a honvédelmi államtitkár, a város polgármestere, a közgyűlés megyei alelnöke, a közhivatalok vezetői, a lovagrendek képviselői valamint Székesfehérvár lengyelországi testvérvárosából, az Opoléből érkező küldöttség jelenlétében mutatta be Spányi Antal megyés püspök város papságával.
A főpásztor felidézte az államalapító és egyházszervező király alakját, a magyar történelemben betöltött rendkívüli vezetői és apostoli szerepét. „A világ szinte minden táján, ha máskor nem, ezen a napon összejönnek azok, akik Szent István nyelvét, a magyar nyelvet ismerik és az Ő népéhez tartozónak tartják magukat. Fejet hajtanak azelőtt a király előtt, aki nemcsak méltóságban volt első, hanem történelmünk a legkiválóbb uralkodónknak tekinti. Tiszteljük gazdag életpéldáját, amelyet új és új oldalról próbálunk megközelíteni, tiszteljük országvezetői nagyságát, amelyből tanulni szeretnénk”. - hangzott el a beszédben.
Spányi Antal arról is beszélt, hogy a ma embere az életére vonatkozólag sokszor olyan igazodási pontokat keres, amely nem ad helyes megoldást, pozitív iránymutatást. Így volt ez Szent István idejében is. Sokan próbáltak több úrnak, több istenségnek szolgálni, rossz szövetségest találva, a bajok idején másokban keresve a hibát. Szent István felismerte a helyes utat, amelyen országát vezesse. Nagy lelkierővel, Szent Adalbert tanítása nyomán tudta Krisztushoz vezetni a népet. Imádkozó uralkodó volt, aki felesége, Gizella kezét is imádságos lelkületének köszönheti. Családi életüket sok bánat és nehézség kísérte, de kitartottak a hitben, mert tudták, hogy a bajban Isten velük lesz és így gondolkodtak az ország sorsáról is. Amikor öreg és beteg lett a király tudta, honnan remélhet egyedül segítséget, így lettünk mi magyarok, Mária népe.
A megyés püspök végül arra bíztatott, tanuljunk meg Szent Istvántól az égre tekinteni és onnan kérni az erőt. Az Ő útján vívjuk meg a jelen harcait, hogy jövőnkre mi is kiérdemelhessük Isten áldását.
A szentmise végén az ünnepi eseményekre való tekintettel Spányi Antal püspök az új kenyeret idén a Székesegyházban áldotta meg, Szent István fehérvári koponyaereklyéje előtt. „A kenyér a mi nyelvünkben az életet jelenti, a jelent és jövőt. Ezzel az áldással a mindennapunkat szenteljük meg.” - mondta a püspök, majd hozzátette: Szent István imái által legyen áldás hazánkon, hogy visszatekintve múltunkra mindig tudjunk hálás szívvel köszönetet mondani mindenért Istennek.
A főpásztor a szentmise záróáldása előtt úgy búcsúzott el az ünneplő közösségtől, hogy a Szent Jobb körmenetre magával viszi Szent István városát, imáiban annak minden polgárát. Kifejezte szívből jövő jókívánságát, hogy az ünnepi napok a szent királyhoz hűen, őseink örökségéhez méltó módon teljenek.
BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Kapcsolódó oldal:
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk