Egyházmegyés papi zarándoklat - beszámoló

2011. 08. 25. |

 

Csütörtökön a bodajki búcsújáróhelyre hetedik alkalommal zarándokoltak az egyházmegye papjai. A közös lelkigyakorlat célja a papi lelkiség elmélyítése, a papságért, illetve papi hivatásokért való imádság volt.

 

résztvevő papok

 

A szentmise homíliájában Spányi Antal megyéspüspök beszélt az imádság megtartó erejéről, arról, hogy fontos tudnia a papnak: a paptestvérek is és a hívek is naponta imádkoznak értük. A pap mindig számíthat a hívek imájára: ez segíti a szolgálatban, ugyanakkor ráébreszti annak felelősségére, hogy tanúságtevő életet kell élnie. Ennek alapja pedig a szeretetből fakadó, mély és reális elköteleződésből, odaadottságból forrásozik. Ahogy a házaspárok is naponta kimondják igenüket egymásnak a nagy igen után, úgy egy papnak is naponta ki kell mondania Isten felé.

Isten meghívása személyes megszólítás, a válasznak is személyesnek kell lennie. A hit nélkül ez nem is lenne lehetséges: a világ is ezért nem tud mit kezdeni a papsággal, hiszen Isten ismerte és a személyes hit nélkül nem érthető a papság, az egyház, az odaadott élet. A pap éljen a kegyelem eszközeivel; ez segíthet az elbizonytalanodás pillanataiban, hiszen nem csak a pap hat a világra, hanem a világ is hat rá.

Isten szeretete megtapasztalható, ha észrevesszük, ha megnyílt rá a szem, ha kész rá a szív. Isten öröme bennünk él. Egy pap élete – minden nehézség ellenére – lehet eredményes, boldog és tanúságtevő élet. Bízzunk Istenben!


Homília meghallgatható:

 

- Marian -
Fényképeket készítette Ugrits Tamás és Kallós Péter
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -

 



Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk