Együtt kell őriznünk a Szent István-i út életet adó igazságait – Szent István király ünnepe Székesfehérváron püspöki szentmisével és kenyéráldással
2018.08.20. – Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök a Szent Imre-templomban, ahol megáldotta az új kenyeret, amely a családi jólét és a jövő jelképe, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta: fel kell ismernünk, hogy Szent István személyében hatalmas ajándékot kapott a magyar nemzet. Közös felelősségünk őrizni, egységben, együtt hitvallást tenni, és megvallani azokat az értékeket, amelyeket Szent István is magáénak tartott, amelyeket a nemzetre bízott.
„Szent István jelentős személyisége lett annak az Európának, amelynek szerves része volt és oltalmazója Magyarország és ma is a magyar nemzet” - kezdte első királyunk méltatását főpásztor beszédében. „Hogy valaki a küldetésében mindvégig megmaradjon, bevégezze, és küldetése ne szakadjon meg halálával, ahhoz különleges dolgoknak egybecsengésére van szükség. Kell az ember nyitottsága, hogy felismerje és elfogadja az Isten rendelését, és kell a készsége, hogy minden tehetségét és minden erejét szolgálatba állítsa, ennek a célnak az elérésére. Kell, hogy Isten kegyelemét befogadja, és napról napra ezáltal formálódjon. Ezek a különleges dolgok mind együtt voltak jelen és egymást erősítették Szent Istvánban. Tehetségét tudta, hogy szolgálatra kapta. Ha egy urizáló fejedelem lett volna a sok közül, akkor ma nem ünnepelné a világon minden magyar augusztus 20-át. A kereszténység üzenetét a gyakorlatban is megvalósította, életének és családjának is vezérlő elvévé tette" – hangsúlyozta a megyés püspök.
A főpásztor szentbeszédében arról is szólt, hogy a magyar keresztény államiság nem létezne Szent István zsenialitása nélkül. Isten kegyelme Őbenne nem volt hiábavaló. „Amit felfogott a kereszténység tanításából, azt a maga életében meg is valósította. És úgy formálta családi életét, hogy családtagjai is erről a hitről tegyenek tanúságot. Megtapasztalta és látta az egész nemzet, ahogy méltósággal győzedelmeskedik, ahogy vállalja a küzdelmek nehézségeit, és ahogy hordozta életének keresztjeit, azokat a szenvedéseket, amelyek súlyosan nehezedtek rá. De látták, hogy Isten kegyelmeit bőségesen meg is kapta. Így volt képes nemcsak megszervezni az egyházat, hanem úgy megőrizni a magyar hagyományt, hogy beoltsa azt a kereszténység kultúrát teremtő erejével. Ezzel valami újat, valami szépet és nemeset hozzon létre. Utódai is lassan felismerték ennek a szentistváni útnak az életet adó igazságát, tanítását. Így szerveződött meg a nemzet, született meg a magyar keresztény államiság, amelyet alapjaiban Ő teremtett meg, amelyet megköszönünk ma is az Istennek, fejet hajtva a király előtt.”
A megyés püspök végül arra bíztatott, hogy egységben, közösen járjunk a király nyomdokaiban. „Közös felelősségünk, hogy együtt kell hitvallást tennünk. Együtt kell megvallanunk azokat az értékeket, amelyeket Szent István magáénak tartott, és amelyeket a nemzetre bízott. Egyetlen láncszem sem hiányozhat ebből a sorból, senki sem mondhatja, ez nem az én dolgom, ez nem az én felelősségem. Ha valahol hiányzik a kiállás, a bátorság, akkor az én erőm hiányzik ott. Ha valahol hiányzik az imádság lelket erősítő kegyelme, ott személyesen is felelős vagyok, hogy buzgóságom gyenge. Tekintsünk Szent Istvánra és arra a csodálatos tervre, ahogy Isten rajta keresztül nekünk adta ezt a hazát, ezt a népet, amely értékeket teremt és őriz az emberi élet minden területén.”
Az ünnepi szentmisében a Szent István-herma és a Szent Korona másolata előtt megáldott kenyeret Spányi Antal püspök szimbolikusan Törő Gábor országgyűlési képviselőnek és Cser-Palkovics András polgármesternek adta át. A keresztény magyar állam megalapításának emléknapján együtt ünnepeltek a kormányhivatal, a megye és a város vezetésének, valamint a rendvédelmi szervek, a közintézmények, egyházak és rendek képviselői.
Berta Kata
Fényképeket készítette Kiss László
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk