2016.11.01. |
2016. november 1-2. - Spányi Antal megyés püspök tartott szentmisét a fehérvári Székesegyházban Mindenszentek ünnepén. A főpásztor a katonahősökért a pákozdi Don-kanyar Emlékkápolnánál tartott szentmisében imádkozott.
2016.11.01. |
Mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A mindenszentek napja a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.
2016.11.01. |
2016.11.01. - vasárnap 18 órakor a Székesegyházban tart Spányi Antal megyés püspök szentmisét az egyház összes szentjének tiszteletére. Az egyház ezen a napon emlékezik meg azokról az üdvözültekről is, akiket nem avattak szentté, ezért nem kaptak külön napot.
2016.10.30. |
2016. október 30. - Tordason délelőtt Spányi Antal megyés püspök 9 fiatalt bérmált.
2016.10.30. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2016. október 30-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig november 2-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2016.10.30. |
2016. október 30. - Tordason 10 órakor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.10.29. |
2016. október 29-én, szombaton délután a felújított pusztazámori remeteséget áldotta meg szentmise keretében Spányi Antal megyés püspök.
2016.10.29. |
2016. október 29-én, szombaton délelőtt az érd-tusculanumi Szent Szűz, az Egyház anyja templom 50 éves jubileumát ünnepelte. A templom búcsúnapján Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét.
2016.10.29. |
2016. október 29-én, szombaton 16.00 órakor a felújított pusztazámori remeteséget áldja meg, szentmise keretében Spányi Antal megyés püspök.
2016.10.29. |
2016. október 29-én, szombaton 10 órakor az érd-tusculanumi Szent Szűz, az Egyház anyja templom 50 éves jubileumát ünnepli. A templom búcsúnapján Spányi Antal megyés püspök mutat be ünnepi szentmisét.
2016.10.28. |
2016.10.28. - Az MKKN fehérvári programjai keretében Szent Márton napi ünnepséget rendeztek a tours-i püspökre emlékezve. A Szent Márton üzenete tegnap és ma elnevezésű rendezvényen lóháton érkezett meg Márton a város főterére, hogy segítsen a rászorulónak.
2016.10.28. |
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rajpályázatot hirdet Szent Márton ma címmel
Beérkezési határidő: 2016. október 26.
Díjkiosztó ünnepség: 2016. október 28.
2016.10.28. |
2016. október 28-án, pénteken Szent Márton üzenete tegnap és ma - mottóval a Magyar Katolikus Kultúra Napjai székesfehérvári programja keretében emlékeznek meg a püspök születésének 1700 éves évfordulója alkalmából.
2016.10.27. |
Az alkalmak időpontjai megtalálhatók a bejegyzésben.
A hétvégékre "Ne félj, nem ítéllek el!" mottóval kerül sor.
2016.10.27. |
A megadott csütörtökökön 19 órakor a Székesfehérvári Püspökségre az egyházmegye papjait várja kötetlen beszélgetésre Spányi Antal megyés püspök.
2016.10.26. |
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rajpályázatot hirdetett Szent Márton ma címmel, melynek díjkiosztó ünnepségére 2016. október 28-án került sor.
2016.10.26. |
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rajpályázatot hirdet Szent Márton ma címmel
Beérkezési határidő: 2016. október 26.
Díjkiosztó ünnepség: 2016. október 28.
2016.10.26. |
2016. szeptember 28., október 26. és november 9. - A kreditpontos előadások ősszel a "Nevelés az élet szolgálata" címmel lesznek megtartva.
2016.10.23. |
2016.10.23. - Ezen a vasárnapon az ország valamennyi katolikus templomában a perselypénzt a missziók javára fordítják.
2016.10.22. |
2016.10.22. - Továbbképzést tartottak a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatóinak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.10.22. |
2016.10.22. - Imádságos megemlékezésre hívta Székesfehérváron Spányi Antal megyés püspök a történelmi egyházak képviselőit, a városi és megyei közéleti vezetőket, tisztségviselőket, hogy együtt fejezzék ki tiszteletüket.
2016.10.22. |
2016. október 22-én 9 órai kezdettel tartja meg a Székesfehérvári Egyházmegye a hitoktatóinak rendes évi továbbképzését a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.10.22. |
2016. október 22-én, szombaton 16 órakor, a pátyi II. János Pál templomban ünnepi szentmisét mutat be Spányi Antal megyés püspök, a szent pápa liturgikus ünnepén.
2016.10.22. |
2016. október 22-én, szombaton 9 órakor a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében a Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál tartanak imádságos megemlékezést az 56-os áldozatokról.
2016.10.21. |
2016.10.21. - Országjáró körútjának újabb állomásához érkezett a Jézus kínszenvedésétől a feltámadásáig - című vándorkiállítás, Maria de Faykod szobrászművész egyedülálló fotósorozata.
2016.10.21. |
2016. október 21-én, 16 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban fotósorozatból készült vándorkiállítás nyílik „Lourdes-i keresztút” címmel. A tárlatot Európa több országában bemutatták már.
2016.10.19. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2016. október 16-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig október 19-én, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2016.10.19. |
2016. október 19. - Dr. Bubnó Tamás előadására az irgalmasság éve előadás sorozatban kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.10.18. |
2016. október 18. - Ötödik alkalommal rendezett egyházmegyei sakkversenyt a Szent Imre Általános Iskola. Körmérkőzés és svájci rendszer döntött az egyházmegye bajnokairól.
2016.10.18. |
2016. október 18. Reggel Ugrits Tamás püspöki biztos atya vezetésével a Szent Imre Általános Iskola minden tanulója és nevelőtestülete egy tized rózsafüzér elimádkozásával csatlakozott az „Egymillió gyermek imádkozik” mozgalomhoz.
2016.10.17. |
2016. október 17. - A „szívében rab” főpásztor, Mindszenty József - jubileumi előadás 1946-2016 - címmel Dr. Kovács Gergely történész, okleveles posztulátor beszél a bíboros prímás érsek boldoggáavatásáról.
2016.10.16. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2016. október 16-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig október 19-én, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2016.10.16. |
2016. október 16. - Bicskén 9 óra 30-kor és Tinnyén 17 órakor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.10.15. |
Magyar nemzetünk Istenhez fordulásáért, megtéréséért engesztelünk.
2016.10.15. |
A 2016-os képzés kétnapos alkalmaira Ugrits Tamás atya vezetésével az Iszkaszentgyörgyi Lelki Centrumban kerül sor.
2016.10.14. |
2016.10.14. - Püspöki szentmisével kezdődő ünnepséggel adtak hálát a Budakeszi Prohászka Ottokár Gimnáziumban, az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából.
2016.10.14. |
2016. október 14-én, pénteken a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Karitász jubileumi karitásztalálkozót szervez.
2016.10.14. |
2016. október 14-én, pénteken 11.00 órakor Spányi Antal megyés püspök mutat szentmisét Budakeszin a Prohászka Ottokár Gimnázium alapításának 25 évfordulója alkalmából az iskola aulájában.
2016.10.14. |
Magyar nemzetünk Istenhez fordulásáért, megtéréséért engesztelünk.
2016.10.14. |
A 2016-os képzés kétnapos alkalmaira Ugrits Tamás atya vezetésével az Iszkaszentgyörgyi Lelki Centrumban kerül sor.
2016.10.13. |
2016. október 13. - Alsószentiván a Fatimai Szűz első magyarországi kegyhelye. Ma már a nagyszülők zarándokhelye. Ide hívta idén is, immáron 7. alkalommal a nagyszülőket közös imára Spányi Antal megyés püspök.
2016.10.13. |
2016. október 13-án, 9 órakor Alsószentivánon a fatimai Szűz első hazai kegyhelyén tart Spányi Antal megyés püspök ünnepi szentmisét, amelyben az nagyszülőket külön áldásban részesíti.
2016.10.10. |
2016. október 10. - A Székesfehérvári Egyházmegye előadással egybekötött ünnepi szentmisével emlékezett meg 15. püspökének, Prohászka Ottokárnak születési évfordulójáról, amely egyben a Prohászka Imaszövetség hagyományos éves imaalkalma.
2016.10.10. |
2016. október 10-én, a Vasútvidéki Prohászka templomban emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről Székesfehérváron. A nagy püspök születésének 158. évfordulóján az egyházmegye előadást és emlékmisét szervez.
2016.10.09. |
2016. október 9. - A Szent Mihály napját megülő búcsús szentmise keretében került megáldásra az egyházközség tagjainak támogatásával faragott székelykapu.
2016.10.09. |
2016. október 9-én, vasárnap 16.00 órakor a bánhidai Szent Mihály templomban tartott ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan, a templom előtti téren székelykaput áld meg Spányi Antal megyés püspök.
2016.10.09. |
2016. október 9. - Törökbálinton 10 óra 30-kor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.10.08. |
2016. október 8. - Csepel-Belvárosban délután Spányi Antal megyés püspök bérmált.
2016.10.08. |
2016. október 8. - Intézményünkben hagyomány, hogy ősszel „Családi kirándulásra” hívjuk diákjainkat szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel együtt. Ezen az őszön a Balaton-felvidékre szerveztük kirándulásunkat.
2016.10.08. |
2016. október 8-án, szombaton, 11 órakor a Magyar Szentek Templomában kerül sor a Katolikus Karitász Caritas Hungarica díjának ünnepélyes átadására, amelyet olyan önkéntesek vehetnek át, akik a legtöbbet tettek karitatív munkájukkal a rászorultakért.
2016.10.08. |
2016. október 8. - Csepel-Belvárosban 17 órakor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.10.06. |
2016.10.06. - A 75 éves jubileumát ünneplő Szent Kristóf templomban gyűltek össze a székesfehérvári papok és a hívek, a hagyományos elsőcsütörtöki közös imádságukra.
2016.10.06. |
Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy Szentatyánk, Ferenc pápa az Angolában diplomáciai szolgálatot teljesítő Főtisztelendő Mons. Lengyel Ervin urat előléptette 1. osztályú titkárrá a diplomáciai besorolásban.
2016.10.06. |
Az egyházmegye papságának rendezett rekollekciós szentségimádás a Szent Imre templomban, majd előadás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.10.06. |
2016. október 6. - Minden hónap első csütörtökén a város egy meghatározott, havonta másik templomában közös szentóra, szentmise.
2016.10.05. |
2016. október 5-én, szerdán 15.30-kor az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara felújított épületének ünnepélyes átadásán, Spányi Antal megyés püspök megáldja az intézményt.
2016.10.05. |
2016. október 5-én, szerdán Budapesten a Római Katolikus Szeretetszolgálat Módszertani Központjában tart előadást Spányi Antal püspök, karitász-elnök.
2016.10.04. |
2016.10.04. - A tanévkezdet első hónapjaiban is folytatódik a Katolikus Karitász iskolakezdési támogatási akciója, a Betűvető program. Meghitt ünnepség keretében adta át rászoruló családoknak Spányi Antal püspök, karitász-elnök az Erzsébet-utalványokat.
2016.10.03. |
2016. október 3. - Filmklub keretében kerül levetítésre a Páli Szent Vincéről szóló film a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.10.02. |
2016. október 2. - Csákváron Spányi Antal megyés püspök 12 fiatalt bérmált délelőtt.
2016.10.02. |
2016. szeptember 18-án - Katekézis indul középiskolások számára a Szent Imre templomban Ugrits Tamás atya vezetésével. A hittanórák a YOUCAT (A katolikus egyház ifjúsági katekizmusa) témáit követik és dolgozzák fel.
2016.10.02. |
2016. október 2. - Csákváron 10 órakor és Perkátán 16 órakor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.10.01. |
2016. október 1. - A hetedik érdi Rózsafüzér zarándoklatot szombaton tartottuk. A zarándoklat idei tematikája az Irgalmasság szentévére tekintettel az irgalmasság testi-lelki cselekedetei voltak.
2016.10.01. |
2016.10.01.- A káposztásmegyeri Karitász- és Bibliacsoportok zarándoklatot szerveznek október 1-én, szombaton Székesfehérvárra, ahol megtekintik a város szakrális helyeit.
2016.10.01. |
2016. október 1-én, az idén már hetedik alkalommal ÉRZÉK, azaz Élő Rózsafüzér Zarándoklat a városért, az érdi családokért, és a környező településekért kerül megrendezésre. A zarándoklat 17 km, de rövidebb szakaszokhoz is lehet csatlakozni.
2016.09.30. |
2016. szeptember 30. - Az idősek világnapja és a Boldog Gizella Alapítvány Gizella Otthonának tizenötödik évfordulója alkalmából Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be szentmisét szeptember 30-án Biatorbágyon, az idősotthon kápolnájában.
2016.09.30. |
2016.09.30. - Ünnepi szentmisét mutat be az Idősek Világnapja és a biatorbágyi Gizella Otthon fennállásának 15 éves jubileumi évfordulója alkalmából Spányi Antal megyés püspök Biatorbágyon, a Gizella Kápolnában szeptember 30-án, 17.00 órai kezdettel.
2016.09.29. |
Az alkalmak időpontjai megtalálhatók a bejegyzésben.
A hétvégékre "Ne félj, nem ítéllek el!" mottóval kerül sor.
2016.09.29. |
A megadott csütörtökökön 19 órakor a Székesfehérvári Püspökségre az egyházmegye papjait várja kötetlen beszélgetésre Spányi Antal megyés püspök.
2016.09.28. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2016. szeptember 25-én, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig szeptember 28-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2016.09.28. |
2016. szeptember 28., október 26. és november 9. - A kreditpontos előadások ősszel a "Nevelés az élet szolgálata" címmel lesznek megtartva.
2016.09.27. |
2016. szeptember 27. - Az irgalmasság szentéve programjaként Dr. Lukácsi Zoltán tart előadást.
2016.09.26. |
2016. szeptember 26. - A Magyar Kurír munkatársa, Kuzmányi István beszélgetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.
2016.09.25. |
2016. szeptember 25-én, hatodik alkalommal rendezte meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház és a Vox Mirabilis Kamarakórus a Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivált, ahol hazai és külföldi kórusok léptek színpadra.
2016.09.25. |
2016. szeptember 25. - Közös imádságot tartottak a, hogy lelki és testi rabságainkból Krisztus által felszabaduljunk az istengyermeki szabadságra.
2016.09.25. |
A Hitünk és Életünk műsora adására 2016. szeptember 25-én, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig szeptember 28-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2016.09.25. |
2016.09.25. - Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar ad közös koncertet a Prohászka Ottokár templomban, a Hangok és harangok sorozat keretén belül.
2016.09.25. |
2016. szeptember 25. - A VI. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál megrendezésére kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2016.09.25. |
2016. szeptember 25. - Imádkozzunk, hogy lelki és testi rabságainkból Krisztus által felszabaduljunk az istengyermeki szabadságra.
2016.09.24. |
2016. szeptember 09. - A sümegi Főplébánia előtt indította útnak Nagy József plébános és Szijártó László atya a gyalogos zarándokokat, akik az Irgalmasság évében, a Karitász magalakulásának 85. évfordulóján.
2016.09.24. |
2016. szeptember 24-én, szombaton Karitász napot szerveznek Homokbödögén, a Karitász magyarországi megalapítójának, Egyházunk kiemelkedő alakjának Mihalovics Zsigmondnak szülőfalujában a Katolikus Karitász jubileumi évében.
2016.09.24. |
Szeptember 23-24-én.
Kiemelten hívjuk az idén bérmálkozott valamint a krakkói IVT-n részt vett fiatalokat is!
2016.09.23. |
2016.09.24. - Az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódóan választottak témát a fiatalok, a 2016-os székesfehérvári egyházmegyei ifjúsági zarándoklatra, amelyre meghívást kaptak az idén bérmálkozó hittanosok is.
2016.09.23. |
2016.09.23. - Az igaz tanító az egész nemzet szolgálja
Pedagógusait ünnepelte a Székesfehérvári Egyházmegye a hagyományos Szent Gellért napi konferenciáján és díjátadóján.
2016.09.23. |
Szeptember 23-24-én.
Kiemelten hívjuk az idén bérmálkozott valamint a krakkói IVT-n részt vett fiatalokat is!
2016.09.23. |
2016. szeptember 23. - Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik.
2016.09.22. |
2016. szeptember 22. - Béres József Szép magyar ének II. című daloskönyvének bemutatójára kerül sor, melyről a szerzője is beszél.
2016.09.19. |
2019. szeptember 19. - A KÉSZ nyilatkozatot adott ki a migrációval kapcsolatban.
2016.09.18. |
2016. szeptember 18-20. - A Katolikus Karitász kettős jubileumi évében kétnapos találkozót szervezett a Kárpát-medencei magyar ajkú Karitász igazgatók számára szeptember 18. és 20. között Mátraverebély-Szentkúton.
2016.09.18. |
2016. szeptember 18-án Limburgban püspökké szentelték Dr. Georg Bätzingot, aki az egyházmegye 13. főpásztora. A szentelést Rainer Maria Woelk bíboros, kölni metropolita vezette.
2016.09.18. |
2016.09.18. - Budapesten, a Rózsák terei Istenszülő Oltalma Görög Katolikus templomban a 10 órai liturgiában tartja Virányi György gyémántmiséjét, azaz pappá szentelésének a 60. évfordulóját. A hálaadó liturgián részt vesz Spányi Antal püspök.
2016.09.18. |
2016. szeptember 18-án - Katekézis indul középiskolások számára a Szent Imre templomban Ugrits Tamás atya vezetésével. A hittanórák a YOUCAT (A katolikus egyház ifjúsági katekizmusa) témáit követik és dolgozzák fel.
2016.09.18. |
2016. szeptember 18. - Érd-Postástelepen 16 órakor Spányi Antal megyés püspök bérmál.
2016.09.17. |
2016. szeptember 17. - Idén 6. alkalommal tartotta a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye rendezvényét az Ars Sacra Fesztivál keretében.
2016.09.17. |
2016.09.17. - Idén szeptember 15-17 között rendezik meg a Budapesten „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” - mottóval a Katolikus Társadalmi Napokat.
2016.09.17. |
Idén 6. alkalommal tartja a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye rendezvényét az Ars Sacra Fesztivál keretében.
2016.09.17. |
A 2016-os képzés kétnapos alkalmaira Ugrits Tamás atya vezetésével az Iszkaszentgyörgyi Lelki Centrumban kerül sor.
2016.09.16. |
2016.09.15. - „Jézus szeret minden kicsi gyereket”- 25. évfordulóját ünnepelte a bánhidai Szent Erzsébet Óvoda.
2016.09.16. |
2016.09.16.- A bánhidai Szent Mihály templomban 17 órakor, jubileumi tanévnyitó szentmisét tart Spányi Antal megyés püspök, a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda 25 éves fennállásának évfordulóján.
2016.09.16. |
2016.08.10. - A Karitász 14 éves kortól fotópályázatot hirdet, melynek beadási határideje:
2016. szeptember 16.