Halottak napi emlékmise a Don-kanyar Emlékkápolnánál - beszámoló

2021. 11. 02. | | 2021. 11. 03.

 

 

Emlékoszlopot állítottak a tűzszerész katonák tiszteletére, püspöki szentmisével emlékeztek a hős katonákra Pákozdon

2021.11.02. – A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen (KEMPP) emlékoszlopot állítottak 360 magyar tűzszerésznek, akik hazai vagy külföldi misszióban veszítették életüket az elmúlt évtizedekben. A tűzszerész feladatok végrehajtása közben elesett katonákért Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök mondott imát Spányi Antal székesfehérvári püspökkel, aki megáldotta az emlékművet.

Az emlékoszlopot Kovács József nyugállományú alezredes, a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület elnöke adományozta az egyesület nevében a KEMPP-nek.

A rendezvényen Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára elmondta: a márvány emlékoszloppal a tűszerész munka alatt elesett katonáknak kívántak emléket állítani, valamint tisztelegni a jelen tűzszerészei előtt, akik életüket kockáztatják hazájuk biztonsága érdekében.

Dr. Görög István nyugállományú ezredes, az emlékpark ügyvezetője azt hangsúlyozta, a tűzszerészek munkájának veszélyességét mutatja, hogy az elmúlt 75 évben több mint 360-an vesztették életüket feladataik végrehajtása közben.

Az emléktáblát Szabó István honvédelmi államtitkár, Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Garas László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök műveleti helyettese, Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka, valamint Kovács József nyugállományú alezredes leplezte le.

A tűzszerészek ünnepségéről a több mint 100 emlékező katona a Doni Emlékkápolnához vonult, ahol Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét a hős katonák lelki üdvéért. A főpásztor kiemelte, azért gyűltünk össze az ismeretlen doni katona sírjánál, hogy tisztelettel emlékezzünk minden hős katonára, és imádkozzunk értük, akik idehaza vagy messze földön áldozták életüket. Ők az Örök Világosság Országába méltón lépnek be, mert másokért éltek, másokat szolgáltak, életüket adták családjukért, a nemzetért és hazáért. „Adja az Úr, hogy halottaink, a hős katonák, akiket tiszteltünk és akiknek emlékét őrizzük, mindig példaként ragyogjanak előttünk. Életpéldájukból erőt és bátorságot merítsünk a hétköznapok során kötelességeink teljesítésében. Legyen bennünk meggyőződés és hit, hogy akik előttünk elmentek, azokat majd követjük, és viszontlátjuk őket a mennyország boldogságában.”

A szentmise után Ugrits Tamás pasztorális helynök vezetésével, a honvédség, a társadalmi, egyházi és civil szervezetek vezetői katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját.

Berta Kata
Fotó: Magyar Honvédség, Szováthy Kinga
Videó: FTV; Studimax, Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk