Szent Gellért napján pedagógusait ünnepelte a Székesfehérvári Egyházmegye
2024.09.24. – Szent Gellért püspök ünnepnapján konferenciát tartottak és elismeréseket adtak át Székesfehérváron az egyházmegye fenntartásában és a területén működő oktatási intézmények pedagógusainak. A mintegy 500 pedagógust egybehívó találkozó koncelebrált püspöki szentmisével kezdődött a Szent István király székesegyházban. A főpásztor Szent Gellért püspökről mint a keresztény tanítóról beszélt, aki felismerte a magyarság értékeit, és megalapozta a keresztény magyar kultúra kialakulását. Erre kell ma is alapoznunk a fiatal nemzedék oktatását – hangsúlyozta a főpásztor –, és arra biztatta a katolikus pedagógusokat, hogy személyes példájukkal, odaadó nevelésükkel, magas szintű oktatással, hittel és szeretettel kövessék Gellért püspök példáját.
A székesfehérvári egyházmegye Szent Gellért-napi találkozója a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott. A ráckevei Szent Imre Általános Iskola diákjai zenés, verses művekkel köszöntötték a pedagógusokat.
Nagy Péter, a pécsi egyházmegye közoktatási munkatársa előadásában összefoglalta a civilizációk felemelkedésének és hanyatlásának jellemzőit, valamint korunk szellemi irányzatait, amelyek átszövik az európai gondolkodást, és komoly hatással vannak a katolikus közoktatásban és felsőoktatásban tanuló diákokra, a jövő nemzedékére.
Az előadást követően Szalma István EKIF elnök jelentette be az idei Szent Gellért-díjjal kitüntetett pedagógusokat. Az elismeréseket a megyés főpásztor adta át. A Szent Gellért Érdemérem ezüst fokozatát kapta Barkócziné Öller Gabriella igazgatóhelyettes, a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda néptánc- és óvodapedagógusa, magas fokú hivatástudattal végzett munkájáért. Ugyancsak ezüst fokozatot kapott Pitter Károly, a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium matematika–fizika szakos tanára, a természettudományokat sikeresen oktató munkájáért. Végezetül ezüst díjban részesült Muskovits Zoltánné is, a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium matematika–kémia szakos tanára, elkötelezett, eredményes munkájáért.
Spányi Antal püspök zárszavában megköszönte a pedagógusok nagy felelősséggel és fáradsággal végzett munkáját, és azt kívánta, hogy örömmel és eredményesen tudják végezni oktatói-nevelői hivatásukat a mindennapokban.
Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk