Államfői köszöntővel és püspöki szentmisével ünnepelte Székesfehérvár az államalapító Szent István király napját
2022.08.20 – Augusztus 20-án, Szent István király napján ünnepi beszédet mondott Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke Székesfehérváron. Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és Spányi Antal püspök áldotta meg az új kenyeret a Városháza Dísztermében tartott megemlékezésen. Az ünnep a Szent István király székegyházban püspöki szentmisével folytatódott. A főpásztor azt hangsúlyozta, Szent István utat és példát mutatott népének, a követendő keresztény eszmény benne valósult meg.
Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere az ünnepi esemény előtt így nyilatkozott: Szent Istvánról egykori koronázóvárosunkban a legméltóbb megemlékezni nemzeti ünnepünkön. A nemzet történelmi fővárosában állt az államalapítónk által építtetett királyi bazilika, amely közel öt évszázadon át koronázások, uralkodói esküvők, temetések helyszíne volt. Szintén Székesfehérváron bocsátotta ki 800 esztendővel ezelőtt II. András az Aranybullát.” – A polgármester ünnepi köszöntőjében a hálaadás szavait hangsúlyozta. „Sokat imádkoztunk azért, hogy végre az eső megjöjjön, hogy legyen csapadék, hogy legyen gabona, legyen kenyerünk. Szimbolikus, hogy éppen Szent István ünnepe előtti este érkezik meg két-három hónap után ez az eső. Ha innen nézzük, hálával tartozunk a Gondviselésnek."
Novák Katalin államfő ünnepi gondolataiban azt a kérdést tette fel, ünnepelhetünk-e ilyen válságos helyzetben, amikor a háború és a kedvezőtlen időjárás gazdasági hatásaitól szenvednek családok százezrei. A feltett kérdésekre válaszolva a köztársasági elnök leszögezte: „Kell az ünnep!" hiszen „épp most van szükségünk igazán arra, hogy közös életünkre olyan távlatból tekintsünk, mely segít megérteni múltunkat, valósághűen látni jelenünket és bölcs döntésekkel segíteni jövőnket.”
A Városháza Dísztermében tartott ünnepségen áldotta meg az új kenyeret Spányi Antal megyés püspök, és kérte Isten áldását valamennyi magyar család kenyerére és életére.
A püspök a város papságával bemutatott Szent István király-napi ünnepi szentmisében arra emlékeztetett: II. András király kiadta az Aranybullát, amelynek rendelkezése a Városháza falát is díszíti, és arra szólít fel, hogy augusztus 20-át, a Szent Király ünnepét Székesfehérváron kell megülnünk. „Erkölcsi tartásunk törvénye is ez, minden igaz magyarnak!... Amikor pedig megállunk emléke előtt, felidézzük alakját, ránk felelősségként hagyott örökségét, azt érezzük, hogy a nagyság igézetében állunk. … Megérezzük azt lelkében, akaratában, küzdelmeiben és imáiban, ami a magyarban érték és erő. Megértette a Nyugat lelkét, mely a kereszténységből táplálkozik. Megérezte a kereszténység erejét, az evangélium örömét és teremtő erejét (…) Látta, hogy a kereszténység új kultúrát teremt a pogányság régi világában, és ez a magyar keresztény kultúra, az élet és a megmaradás kultúrája.”
A főpásztor arról is beszélt, a király példája és törvénye szerint templomok emelkedtek és szakrális értékek születtek, himnuszokat énekeltek a kolostorokban a magyar szentekről, az Árpádok szent dinasztiájáról, és Magyarország a szentek virágoskertje lett. Megszületett a középkor magyar, keresztény kultúrája, annak sok-sok kincsével és felbecsülhetetlen értékével. Majd a püspök felhívta a figyelmet: „Tapasztaljuk azt a bizonytalanságot, mely Európában és a világban olyan erősen jelen van ma. Sokan a Nyugat alkonyáról beszélnek, történelmi válságról, az európai keresztény kultúra pusztulásától féltik a világot. Ki tudja, az, amit átélünk, alkony, vagy csak súlyos megrázkódtatás? Valami hasonlót élhettek meg eleink, …, és amivel mi most szemben találjuk magunkat, nagyon is hasonlatos. A király lelkében felismerve teendőjét, szent akarattal utat mutat, ha kell, az életet szolgálva erős kézzel, ha kell, az életért a gyengét felemelve és védőn őrizve és segítve. Mert azt akarta és azt akarja, hogy ne legyünk bábok, akiket a történelem országútján mások lökdösnek és felhasználnak sajátos céljaik érdekében, hanem legyen szavunk saját sorsunkról, legyen akaratunk, mellyel a magunk életét és a környezetünket is alakíthatjuk. Azt akarja, hogy életünket senkinek se adjuk koncnak, de bízzunk a Gondviselésben, és így formáljuk saját sorsunkat! Ez a magyar megmaradás és felemelkedés útja. Ezt tisztán kell látnunk ma, Szent István ünnepén!”
Spányi Antal püspök beszédét azzal fejezte be: küldetésünk van, melyre Szent István tanít a legjobban, aki népét, de Európát is formálta. „Ő tanít megmaradni, fejlődni, másokat gazdagítani. Kövessük ezeréves történelmünk legjobb magyarjaival együtt Szent István király és az első magyar szent család példáját, hogy történelmi küldetésünket betölthessük. Szent István közbenjárására kérjük: Isten, áldd meg a magyart!”
Az ünnepi szentmisén részt vett a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, a megye és a város vezetői, a testvérvárosok küldöttségének tagjai. Szent István király napja a székesfehérvári királybábok menetével, a szent király szarkofágjánál tiszteletadással és összművészeti fesztivállal folytatódott.
A püspöki szentbeszéd letölthető formában: homilia.pdf (105 kB)
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk