2017. november 28. - Az idei Pasztorális Tanács ülését Spányi Antal megyés püspök megnyitó imádságával kezdte a megjelent 23 fő.
A főpásztor megosztotta bevezető gondolatait. Egyházmegyénk kihívásokkal néz szembe, melyek nyitottságot és találékonyságot igényelnek tőlünk, valamint megoldandó problémák várnák ránk, melyek során keresztény értékeinket újszerű megközelítésben tudjuk átadni környezetünknek. Az akadályok leküzdéséhez meg kell tanulnunk közösen, egy akarattal imádkozni, és együtt gondolkodni, együtt cselekedni. Ehhez már látunk pozitív példákat is, mindig van remény a jó irányába változni. Az önmegvalósítás a keresztény ember és közösségek számára Isten tervének megvalósítása - az egyén is és a közösség is ennek során ténylegesen megvalósul: ez a krisztusi út az igazi ön-megvalósítás. A Pasztorális Tanács feladata, hogy ennek megfelelő keretet adjon az éves programok összeállításával kapcsolatban.
A főpásztor beszámolt a napokban történt Ad limina látogatás néhány erőteljes benyomásáról és átadta a szót Bozai Mártonnak, aki a 2020-ban hazánkban rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egyházmegyei koordinátora. Ő bemutatta a kongresszus kialakulásának történetét, érdekes tényeket sorakoztatott fel a korábbi kongresszusokkal (köztük a II. világháború előtt, 1938-ban Magyarországon rendezett kongresszussal) kapcsolatban, és ismertette a most sorra kerülő kongresszus tervezetét. A NEK célja az Oltáriszentségben köztünk jelen lévő Krisztus ismeretének elmélyítése és a róla való tanúságtétel, melyek közül néhányat megosztott a jelen lévőkkel. A rendezvényt nem csak szervezés, hanem imádság előzi meg, a rákészülés folyamatának egyik első közös lépcsője a most szombaton szervezett országos szentségimádás. A NEK hivatalos honlapja mellett (iec2020.hu) egyházmegyénkben az éves programok során is tudnak tájékozódni a programokra érkezők az aktualitásokról, a legfontosabb gyakorlati és lelki tudnivalókról.
Az összefoglalót követte Ugrits Tamás irodaigazgató atya vezetésével az egyes pasztorális szakcsoportok felelőseinek együtt gondolkodása az előttünk álló év programjairól, melyeket hamarosan megkapnak az atyák, és a honlap Eseménynaptárában is elérhetőek lesznek. Így lehetőség van előre tervezni az éves programokat egyéni, családi, plébániai és lelkipásztori körzet szerinti szinten. Kapcsolódjunk be az egyházmegye programjaiba, imádkozzunk közösen, cselekedjünk együtt. Legyünk jelen!
Az alkalmat Hajdu Ferenc, általános helynök atya vezette imával zárták.
- Marian -
Kép: dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk