Egyházmegyés papi zarándoklat - beszámoló

2021. 08. 26. | | 2021. 08. 27.

 

 

Ajándékozzátok magatokat Jézusnak! – Bodajkra zarándokoltak a székesfehérvári egyházmegye papjai

2021.08.26. – A hagyományoknak megfelelően immár 17. alkalommal hívta Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári egyházmegye papjait Bodajkra. Elzarándokoltak Máriához, hogy a Mindenkor Segítő Szűzanyához forduljanak imában az egyházmegyéért, a hivatásukért, lelkipásztori szolgálatuk megújulásáért.

„Nyissuk meg szívünket Jézus felé, egymás felé és Szűz Mária felé, hogy papi szolgálatunkat mindig élő hittel, szeretettel tudjuk végezni” – kezdte köszöntőjében Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató, aki a lelkinap kezdetén közös imaórára hívta paptestvéreit.

Majd Spányi Antal megyés püspök azokról az ajándékokról beszélt, amelyeket Isten ad a papi hivatásra szóló meghívással. Az örömökről, amelyeket az Úr felkínál nap mint nap a lelkipásztori szolgálatban, és azokról, amikor a hívek és a papok kölcsönösen ajándékozzák meg egymást a hit és a szeretet cselekedeteivel. „A pap Jézus Szívének egy ajándéka: ajándék az egyház és a világ számára. Isten Fiának szeretettel teljes szívéből fakad minden jó az egyházban, és különösképpen ebből fakad azoknak az embereknek a hivatása, akiket az Úr Jézus meghódított, és akik mindenüket hátrahagyják, hogy teljes egészében a keresztény nép szolgálatának szenteljék magukat a jó pásztor példája nyomán. … Ajándékozzátok magatokat Jézusnak, hogy belépjetek nagy szíve végtelenségébe, amelyben benne van szent édesanyja és minden szent szíve is. Olvadjatok bele a szeretet, az irgalmasság, az alázat, a tisztaság, a türelem, a felajánlás és a szentség örvényébe” – idézte Benedek pápa szavait a főpásztor. Majd felidézte Ohmüllner Márton székesfehérvári szeminárium spirituálisa, vértesboglári plébános, a fehérvári egyházmegyés papság egykori nagy tanítójának a papi szolgálatról szóló hitvallását: „A boldog papi élet alapja a becsületes iparkodás az állandó kegyelmi állapotra, a keresztek alázatos elfogadása és megszentelése, és az osztatlan beállítottság, hogy az Urat akarom, és csak az Úrnak szent akaratát akarom jó- és balsorsban egyaránt. Csak annak a papnak tanúságát fogadják el, akinél a tanítás és az élet szent összhangban áll."

A főpásztor megköszönte a papság helytállását a nehéz helyzetben. Kiemelten fontosnak tartotta, hogy a papság együtt nézzen szembe a papi hivatás nehézségeivel és szépségeivel, erősítve egymást a szolgálat megújításában. „Egy nehéz időszakon vagyunk túl, az elzártság nem tett senkinek sem jót, megviselte a családokat, az oktatási intézményeket, a munkavállalókat, de a papságot is. Sok minden fellazult, bizonytalanná vált, ezért eljött az ideje a megújulásnak” – hangsúlyozta a megyés főpásztor.

A püspök beszéde után Ugrits Tamás tájékoztatójában megköszönte a plébánosok szervezését, hogy a hívek sokan eljutnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesti programjaira. „Fontos, hogy minél többen részesülhessenek ebben a kegyelemben, hiszen sokfajta út létezik, sokfajta módon szólítja meg Isten az embert, és valóban életre szóló élmény lehet a találkozó a résztvevőknek.” Az egyházmegye papságát érintő rendelkezések ismertetése után Dózsa István egyházmegyei vagyonkezelő gazdasági ügyekről tájékoztatta a jelen levő papságot.

„Bodajkra jönni, itt lenni, megbékélés és öröm!” – emelte ki a közösen mondott szentmisében Spányi Antal püspök, aki visszaemlékezett arra, hogy 17 éve zarándokolt először a kegyhelyre az egyházmegye papsága. Akkor minden pap egy fehér virágot hozott a Szűzanyának, és letette az oltárra, majd a főpásztor az egész papságot felajánlotta Bodajki Máriának. Az imát azóta is minden évben elimádkozza a szentmise végén. A főpásztor arról is megemlékezett, mennyi kegyelmi ajándékkal gazdagodott az egyház a 13 éve Bodajkon elindított Prohászka Imaszövetséggel, amelynek alapítását az oltáron írták alá, és amely papi és szerzetesi hivatásokat imádkozott ki az egész országban.

A püspök személyes hangon beszélt az Őt hivatásában megerősítő és megtartó lelkipásztori életpéldákról, akik minden szenvedés és nehézségek között is boldog papok tudtak maradni. „A pap örvendező ember, mert az Úr hívta, a nevén szólította, az Ő eszközeként élheti az életét. … Az öröm mértéke a buzgóság mértéke, minél többet tesz valaki, annál több lesz életének a gyümölcse, a lelkének gyümölcse is. A magát kímélő nem találja meg ezt az örömet. A szolgálat öröme, a testvéri közösség öröme az általunk alkotott presbitérium öröme.”

A főpásztor arról is beszélt, fontos hangsúlyozni, hogy a pap az egyháznak és tanításának, valamint a szentségek kiszolgáltatásának szolgája. „Küldetésünk arról, hogy úgy tegyünk, és szóljunk, ahogy az egyház mondja. ... Eszköz ebben a szolgálatban, ebben az életformálásban a buzgó pasztoráció, amelyben mindenkinek mindene akarok lenni. Amelyben célom és feladatom, hogy minden találkozásban Krisztushoz segítsem közel az embereket. …Ne mentsük fel magunkat. Az egyszerű dolgok, a buzgóság ima, adoráció, egyházias lelkület örömet adnak a léleknek és sikert az embernek. Ezek az öröm forrásai, mert lelki örömünk nem a körülmények függvénye, hanem az odaadottság mércéje.”

A megyés püspök megköszönte papjai munkáját: a buzgóságot, a készséget, az örömhír szolgálatát, az engesztelést, a világért való könyörgést, Jézus fényének hordozását, és Krisztus szavának közvetítését. „Itt Bodajkon a Szűzanyát is kérve, Égi Anyánk oltalmában bízva kérjük az Urat, aki bennünket nevünkön szólított, aki minket meghívott és csodálatosan megtartott ezen az úton, újítson meg bennünket igazságban és szentségben.”

A szentmise végén, a felajánló ima után Spányi Antal püspök bejelentette, hogy az egyházmegye papságának méltó nyughelyet szeretne biztosítani, ezért a kegytemplom alatti urnatemetőben elkülöníttetett egy részt az elhunyt papoknak.

A szentmise után Mórocz Tamás plébános megmutatta paptársainak a zarándokhely minden felújított egységét, részletét, és osztotta meg a kegyhely papi szolgálatával járó örömöket.

Az ebéd során köszöntötték a papi közösségnek azokat a tagjait, akik az elmúlt időben ünnepelték születésnapjukat vagy névnapjukat. A püspök vezette közös szentségimádással, majd szentségi áldással ért véget a találkozás.

 Berta Kata
Képek Somogyi Tamás és Székesfehérvári Egyházmegye
Videó Somogyi Tamás és Berta Kata



 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk