168 éve született Prohászka Ottokár püspök - beszámoló

2026. 10. 10. | | 2026. 10. 11.

  

 

Konferenciával, ünnepi szentmisével és közös imádsággal emlékeztek Prohászka Ottokár püspök születésének 168. évfordulójára

2026.10.10. - Székesfehérvár egykori püspökére, Prohászka Ottokárra emlékeztek születésének 168. évfordulóján a Vasútvidéki Prohászka-templomban. Az ünnepség hagyományosan Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros előadásával kezdődött. Majd Spányi Antal megyés püspök, Tóth Tamás plébánossal és a megjelent papsággal mutatott be szentmisét felidézve a nagy püspök emlékét, szellemi-lelki hagyatékának értékeit, szociális tevékenységét.

A konferencián Mózessy Gergely püspöki levéltáros ezúttal néhány, a főpásztorhoz köthető legendát elemzett feltárva azok igazság-magvát, majd olyan közkeletű tévedéseket mutatott be, amelyek kiirthatatlannak látszanak a püspök alakja körül. A történész elmondta, milyen könnyen torzulnak az emlékek és kerülnek elő, furcsa, rossz megvilágításban újra mondva, eltorzulva, elbillenve, fókuszt vesztve bizonyos történetek. Prohászkáról is rengeteg ilyen van. 30 évnyi kutatásból egy gyűjtött csokorra valót, amiről elmondta a véleményét, a valóságot, a tényeket. … „Ez nehéz ügy, mert beszélhetünk konkrét eseményekről és konkrét cáfolatokról, de nagyon közel van ehhez az egyszavas megbélyegző minősítések világa, amelyek abból fakadnak, hogy nem kellően árnyaltan gondolunk a személyére, a püspökre és a korra. És borzasztó nehéz ezekkel vitatkozni, hiszen itt már a szubjektum ítélete is bele olyan történetekbe.”

A történész megemlítette Prohászka úgymond egyetlen versét, amiből nem egy, hanem kettő is ránk maradt. Ami viszont általában Prohászkának neve alatt fordul elő kalendáriumokban és sok más kegyes helyen, az meg nem Prohászka mű, ez a Kő az úton című alkotás Túrmezei Erzsébet műfordítása az 1950-ben elhunyt Maria Feesche német költőnő egy posztumusz, 1954-ben publikált verséről.

Mózessy Gergely beszélt Prohászka viszonyáról a protestánsokkal. Ami azért érdekes gondolatkör, mert Prohászka nagyon előremutató volt bizonyos kérdésekben, és nem nagyon fogjuk megérteni a protestánsok hozzá való nagyon érdekes ragaszkodását, erről Ravasz Lászlónak, Raffay Sándornak nagyon jó megemlékező szövegei vannak. „De az is egészen megdöbbentő, hogy néhány hónappal a halála után egy evangélikus lelkészkonferencia hallgatósága Fehérváron elmegy a sírjához tiszteletét tenni. Ezek olyan gesztusok, amik túllépnek ezen a koron, megdöbbentőek, és nem fogjuk megérteni, hogyha nem nézünk ennek kicsit a mélyére.”

Az előadás záróakkordja a Prohászka templom volt, amely befogadta a püspök sírját. A halálával, temetésével, síremlékével kapcsolatos izgalmas történetek kerültek felszínre.

A valóban színes előadás után Spányi Antal megyés püspök, Tóth Tamás plébánossal és a megjelent papsággal mutatott be szentmisét felidézve a nagy püspök emlékét. A püspök azt hangsúlyozta, Prohászka hite, kereszténysége kiállta a próbát, nemcsak azt, amit a politikai ellenfelek, a korabeli szocialisták, liberális irányzatok szántak neki, hanem azt is, amit saját egyházától kellett elviselnie és kell emlékének is elszenvednie. „Lelke tüze, szavának lelkesítő ereje nem csökkent a gyorsan múló és gyorsan felejtő idővel sem. Amikor egy történelmi személyiséget magunk elé állítunk, akkor meg kell érteni azt a kort, amelyben élt, azt a stílust, amely akkor közbeszédet alkotott. Látni kell a gondolatokat, szavakat, a mondatok gyökerét. Honnan is nőttek fel? Mi táplálta azokat? Hogyan, milyen élményekből fakadnak? Ha ezt nem tesszük meg, könnyen leszünk a történelemhamisítás áldozatai, vagy talán éppen eszközei.”

A főpásztor azt is kiemelte, hogy Prohászka élete, hogyan tanít minket az igaz hitre, az imádságra, a szeretetre. „Nekünk igenis lehet példaképünk és tanítómesterünk, ahogy csodálatos síremlékén is olvashatjuk. Tanít bennünket és minden, az igazságot kereső, tanulásra nyitott lelkű embert, tanít az igaz hit megélésére. Hogy nem felszínesen, nem megszokásból, nem rutinból, hanem egész lélekkel és teljes szívvel akarunk hitben élő emberré lenni. Tanít imádkozni. Ő a nagy imádkozó, akinek imádságos példája ott áll előttünk és arra bíztat bátorít bennünket, hogy merjünk elcsöndesedni az Úr jelenlétében, és egész életünkben nyíljunk meg az Isten számára, hogy az Ő szavát meghalljuk, megértsük és befogadjuk. Tanít bennünket a szeretet parancsára, arra, hogy a szeretet csak akkor igazi, ha az tevékeny, ha tudunk és akarunk másokat segíteni, akár áldozatos módon és mindig önzetlenül. Tanít bennünket a felebaráti szeretetre.”

A megemlékezés közös imádsággal és koszorúzással zárult a templomban, az Orbán Antal szobrászművész által készített márvány síremléknél. Az ünnepen részt vettek a Szociális Missziós nővérek, a Prohászka Imaszövetség tagjai, a cserkészcsapat küldöttei, a város közéleti vezetői és számos Prohászka tisztelő hívő.

Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Kornél és Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 

 

 


 

 



 


 

 


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk