Hálaadás az első Magyar Szent Család közbenjárását kérve - beszámoló

2023. 11. 11. | | 2023. 11. 11.

 

 

 

A világért kell kereszténynek lennünk – A magyar családokért imádkoztak Székesfehérváron, a Magyar Szent Család ünnepén

2023.11.11. – Püspöki szentmisével ünnepelték Székesfehérváron a nagy tisztelettel övezett első Magyar Szent Családot a Szent István király székesegyházban. Sokan jöttek el az egyházmegye papságából, hogy híveikkel együtt imádkozzanak a magyar családokért. Az ünnepen Spányi Antal püspök azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Szent Család példája kegyelem és erőforrás. Életútjuk nem volt könnyű, mert az akkori pogányság ellenében Krisztust beengedték szívükbe és lelkükbe, Őróla tettek tanúságot. De tudták, hogy Krisztust követni nem a világ ellen, hanem a világért kell.

Azon a napon, amikor a magyar szentek és boldogok dicsőségét ünnepli az egyház, Székesfehérváron az első Magyar Szent Családot, – Szent Istvánt, Boldog Gizellát és Szent Imrét – különösen is ünnepli az egyházmegye. A liturgiára a hagyományoknak megfelelően idén is az egyházmegye minden területéről érkeztek kis és nagygyermekes családok, hogy áldásban részesüljenek, és megtapasztalják a közös ima erejét, azt, hogy az egyháznak mennyire fontosak a családi közösségek.

„Mindenszentek napján megünnepeltük a szentek nagy közösségét, és az egyház által bepillantást nyertünk az üdvözült lelkek Istent dicsérő közösségébe. Most a szenteknek egy szűkebb csoportját tiszteljük, akikkel oly sok minden összeköt bennünket. A magyar szentek közül ebben a templomban különösen is ünnepeljük az első Magyar Szent Családot, mert Ők idekötődtek. A család itt tudott működni igazán, itt született Szent Imre, itt ajánlotta fel az országot Szent István Máriának, és imádkozhatott sokat Boldog Gizellával együtt. Innen indultak Bodajk megszentelt helyére fohászkodni, és ide tértek vissza. Találkoztak Krisztussal, beengedték szívükbe és lelkükbe, Ő határozta meg életüket, és Róla tettek tanúságot. Életútjuk nem volt egyszerű és könnyű. Mi utódok már tudjuk, Krisztust követni csak a világ ellenében lehet, de Krisztust követni a világért kell.” – Ezekkel a gondolatokkal kezdte beszédét a megyés főpásztor, majd arról beszélt, a világ ma is a kereszténység ellen van. Azok az irányelvek, eszmék, gondolatok, ideák, amelyek a világot uralják, szöges ellentétben vannak a kereszténységgel. Mégis, a világért kell kereszténynek lennünk, mert krisztusi küldetésünk arról szól, hogy újítsunk meg mindent, hordozzuk Krisztus örömhírét ott, ahol élünk. Mert ha a kereszténység elveszti erejét, akkor egy amorf közösséggé válik, amelynek sem gyökere, sem hagyománya, sem önmagán túlmutató célja nem lesz. Nekünk kell ezzel a nehézséggel megküzdenünk, ahogy Szent István és családja is tette, ahogy a magyar szentek tették. „A világért kell hitünket, kereszténységünket megélni. Ez azt jelenti, hogy meg kell erősíteni a családjainkat, a családi közösséget. Ennek útja az önzetlen odaadottság, hogy másokért élünk szeretetben, a gyerekeket szeretetben neveljük fel. Nem könnyű ma keresztények lenni, amikor tanúságot kell tenni hitünkről. Nem hallgathatunk még akkor sem, hogyha erős hangon hirdetik, hogy a kereszténység fogy, gyengül, megingott az egyház tévedhetetlen tanítása. … A Magyar Szent Családra tekintünk, mert szeretnénk, hogy a mi családjaink is szent családok legyenek, ahol szeretet, béke és öröm, hit és remény él. A szent család segítsen bennünket, hogy hitünket mindig megőrizzük, keresztény kultúránkat kincsnek tekintsük, és adjuk át az utánunk jövő nemzedékeknek. Hitünkkel legyünk kovász ebben a mai világban” – buzdított beszédében a főpásztor.

A szentmise végén Spányi Antal püspök az egyházmegye imádságával fohászkodott a Magyar Szent Család ereklyéi előtt, hogy segítsék és erősítsék a családokat, járjanak közben a mai magyar családokért, hogy boldogan élhessenek, és oltalmat kapjanak minden bajban.

A családok lélekben kísérték a megyés püspök imáját, és imádkoztak családjaikért. A záróáldás után a főpásztor személyes, lelki ajándékot adott át az egyházközségekből delegált családoknak, és arra kérte őket, hogy vigyék el az áldás kegyelmét egyházközségeikbe, amit a Magyar Szent Család ereklyéi jelenlétében megkaptak.

  Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Marcell

 


 

Az előző év beszámolója:

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk