Nagyszombat - Húsvét vigíliája - beszámoló

2023. 04. 08. | | frissítve 2023. 04. 09.

 

 

 

"A hit fénye mindent beragyog, mindent megújít, mindent átváltoztat" - Nagyszombat - Húsvét vigíliája 

2023.04.08. – Megrendültség jellemzi, és csönd borítja a nagyheti események utáni időszakot. Az Úr tökéletesen beteljesítette a pihenőnapot: meghalt értünk a kereszten. A szombati nap csendje „beköltözött" abba a félhomályba, melyben a Bazilika fogadta az esti vigília misére érkező híveket.

Spányi Antal megyés püspök a jelen lévő papsággal és asszisztenciával csendben a templom előterébe vonult, majd a tűz megszentelése után feldíszítette a húsvéti gyertyát, mely jele Krisztus világosságának. Erről a gyertyáról gyújtották meg a hívek majd a templom gyertyáit, és a félhomályban kezdetét vette a szertartás. A húsvéti örömének és az ószövetségi olvasmányok után kivilágosodott a templom, és fölzúgott az ünnepélyes Alleluja.

Az evangélium felolvasása után a főpásztor homíliájában összefoglalta, hogy a nagyböjt ideje a ráhangolódásé, a nagyhét napjai az elmélkedéseké, és a szent három nap pedig a teljességnek – szenvedés és szeretet – megélésének az ideje. A nagyheti liturgiák Krisztusnak a szeretettel egybeforrt életébe helyeznek bele minket is. Szembesültünk azzal, hogy mindez miattunk és értünk történt, és megtapasztaltuk a lélek sötétségét és a bűnbocsánat gyógyító erejét. Az asszonyok siettek a sírhoz, gyászukat és bizonytalanságukat „átfestette" a sötét sírból kiáradó kegyelmi fény, a Feltámadott fénye. A hit fénye mindent beragyog, mindent megújít, mindent átváltoztat. A hit fénye kétezer éve jelen van mindennapjainkban.

2018-ban a húsvéti események után a templom ajtaja hosszú időre bezárult a liturgia számára. Munkálatok zajlottak és átalakulás. Majd újra eljött az idő, a megújult bazilikába visszatért a fény, a liturgiák, a hívek sokasága, és most újra a húsvét öröme és békéje.

Mint ahogy kétezer évvel ezelőtt sem a sötétségé volt a végső győzelem, úgy életünkben sem. A mi dolgunk, hogy a győzedelmes Krisztust kövessük, és Vele forrjunk eggyé. Így válhatunk Isten kezében a béke és az öröm eszközévé, életünk pedig Krisztusnak szánt ajándékká.

A szentbeszéd után a jelenlévők megújították keresztségi fogadalmukat, közösen elimádkozták a mindenszentek litániáját. A püspök megáldotta a vizet, mellyel a sorok között járva meghintette a híveket. Az ünnepélyesség fokozódott, majd a békeköszöntés alatt az Oltáriszentség is visszatért a templombelsőbe.

Áldozás után idén az időjárás nem tette lehetővé a belvárosi körmenetet, hanem az azt megnyitó és lezáró imádság, majd szentségi áldás után fejeződött be a püspöki szentmise.

„Jézus Krisztus, tegnap és ma, Ő a Kezdet és a Vég, Ő az Alfa és az Omega. Övé az idő és Övé az örökkévalóság. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké. Ámen.”

- Marian -
Fényképeket készítette Kovács Marcell

 


 

Korábbi évek beszámolói

 
 

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk