A búcsúról

 

A búcsúval kapcsolatos dekrétum letöltése:  2013hitevedekretum.pdf

 

A Hit Éve kapcsán meghirdetett búcsúk egyházmegyei végrehajtási szabálya

Az Apostoli Szentszék 2012. szeptember 14-én dekrétumot adott ki a Hit Éve kapcsán meghirdetett búcsúkról, melynek magyar fordítását mellékletben küldöm Paptestvéreimnek.

A teljes búcsú elnyeréséhez nélkülözhetetlen az előzetes szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára.

A székesfehérvári egyházmegyében – a dokumentum b) pontjában foglalt feltételek teljesítésével – a Székesegyházban, a Prohászka emléktemplomban és a Bodajki kegytemplomban engedélyezem azoknak a búcsúknak az elnyerését, amelyekre a főpásztor által kijelölt templomokban van lehetőség.

A dokumentum c) pontjában foglalt feltételek teljesítésével a Hit Évére meghatározzuk, hogy 2012 Karácsonyán, 2013-ban pedig Szűz Mária Istenanyaságának ünnepén, Vízkereszt napján, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, Nagyboldogasszony ünnepén, Szent István király ünnepén, Mindenszentek ünnepén, valamint Krisztus Király ünnepén egy ünnepélyes szentmisén, vagy zsolozsmán való részvétellel és a Hiszekegy elimádkozásával teljes búcsú nyerhető.

Letöltés:  2012hiteve2013ehm_bucsu.pdf

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk