Bogner Mária Margit

A Torontál megyei Melencén született 1905. december 15-én, a keresztségben az Etelka Mária Anna nevet kapta. Már első szentáldozása után súlyosan megbetegedett, melyet a megpróbáltatások ellenére derûvel viselt. Tíz hónapos ágyhozkötöttség után egyik lába megrövidült és megmerevedett.

 

arckép

 

Nagybecskereken polgári iskolát és kereskedelmi tanfolyamot végzett, 1919-től adminisztrátorként dolgozott. Lelki élete bérmálkozása (1923) után mélyült el a jezsuita Csávossy Elemér vezetésével. Imaapostolságot vállalt, a Mária Kongregáció tagja lett, napi áldozó volt.

Bár a karmelita rend vonzotta, egészségi állapota miatt - többszöri próbálkozása ellenére - annak nem lehetett tagja. 1927-ben a thurnfeldi vizitációs nővérek zárdájának lett lakója, 1928 áprilisában öltözött be. Még ez év nyarán öt társával elindult Érdre, az első magyarországi vizitációs zárda alapítására. 1929. május 16-án ideiglenes; pontosan három esztendővel később örök fogadalmat tett. Pár nappal később magas lázzal betegszobába került. Csaknem egy éves, türelemmel viselt szenvedés után 1933. május 13-án hunyt el.

 

emlékhely

 

Bibliográfia:

BALÁSSY László: Mindig hûségesen, Budapest 1985.

CSÁVOSSY Elemér szerk.: Isten szolgálója, Bogner Mária Margit érdi vizitációs nővér lelkinaplója és levelei, Budapest 1943.

CSÁVOSSY Elemér: Egy sír a Duna fölött, Budapest 1944.

MESZLÉNYI Antal: Magyar szentek, szent életû magyarok, München, 1976.

PUSKELY Mária: Akik hittek a szeretetben, Róma 1975.

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk